Látomás

Remek színésznő lenne belőlem..legalábbis szerintem. Úgy gondolom apu elhitte, hogy én csak most tudom meg azt, hogy Alice visszajött. Meglepődtem a sikeremen, mivel általában mindent elszúrok. Ám lehet, hogy ez azért sikerült jól, mert nagy-nagy súlya volt.

-Nézd Bells, látogatód érkezett. – közölte apa, de a mosoly még jelen volt az arcán.

- Igazán? Kicsoda?

- Hát én! –röpült felém Alice. Semmi kétség…mi ketten remek színésznők vagyunk. Ha meghívnának egy filmbe szerepelni, gond nélkül játszanánk. Legalábbis most azt hiszem. – Itt vagyok! Megjöttem. És tudod mit?! Maradok is! De nem csak pár napra, vagy hétre, hanem erre a tanévre mindenképp, sőt még lehet, hogy tovább is. Persze ez mind Esme ötlete volt… - nevette el magát.

- Ez egyszerűen remek. De ha csak magadba jöttél vissza, akkor … apu ugye itt lakhat nálunk Alice?! – bevetettem azokat a híres boci szemeket, amiknek apu nem tudott ellenállni sohasem.

- Ez természetes. Már ha Alice elfogadja a meghívást. De remélem elfogadja. –szólt apa.

- Nem szívesen lakok magamban a nagy házban, ezért…szívesen elfogadom ezt a remek, vissza nem térő ajánlatot. Na persze beszállok a rezsibe, meg minden ilyen dolog, hiszen ingyen nem kívánhatom.

- Remek. Gyere Alice, rendezkedjünk be a vendégszobába. Kipakoljuk a bőröndöket meg…... -kezdtem, de apa félbeszakított.

- Oké lányok, de este azért szeretnék aludni, szóval ha megkérhetlek benneteket halkan beszélgessetek, és ne felejtsétek el, hogy holnap iskola.

A mondat végét már nem teljesen hallottam, mivel a lépcsőn szaladtunk felfelé. De Alice biztosra veszem, hogy tisztán értett minden egyes szót. Természetesen csak a cuccait tettük be a vendégszobába, mert ő nem alszik, és beszélgetni egy falon keresztül érdekes lenne. Szóval felmentünk a szobámba. Azt vettem észre, hogy a színészkedés, ez a rövid színészkedés is kifárasztott. Nem tudom miért, hiszen semmi fizikai megpróbáltatás nem volt benne…de akkor is elálmosodtam.

-Azt hiszem, itt valaki nagyon álmos lett hirtelen –gúnyolódott Alice. – De semmi vész. Elhiszem, hogy aludni szeretnél, és azt is, hogy holnap a legjobbat szeretnéd magadból kihozni, mert ugye Edw…

- Ne mondd ki a nevét! Kérlek szépen, hagyjuk ezt a témát. Most…megint a bátyádon jár az eszem, és azt érzem, hogy nem vagyok hűséges. Tudod milyen égető érzés ez itt benn, a szívem körül? Mert én szeretem őt, és csak mással akarom pótolni. – kezdtem, és érzetem, hogy a könnyek megint csak gyűlnek és gyűlnek a szememben.

- Ne sírj már. Nem hiszem, hogy így lenne…vagyis, lehet hogy így van. De mi van akkor, ha Edw..úgy értem, az Esőmant megkedvelnéd, -és szerintem már kedveled is, hisz mi a csudáért csókoltad volna meg, ha nem így lenne- és ő kitörölné a bátyámat, az emlékeit a lelkedből.

-Te is tudod, hogy ez lehetetlen. Szóval, azt hiszem, holnap odaadom ’Esőmannek’ a felsőrészét, és többet nem beszélek vele. Vagyis, még egyszer megköszönöm, és…ennyi. Én nem akarok hűtlen lenni Edwardhoz, még akkor sem, ha ő az, velem szemben. Én tiszta szívemből szeretem, és soha nem hittem volna, hogy elmegy, hogy itt hagy egyedül, összetört szívvel. Most jöhet az a duma, hogy értem tette…de nem tudom, hogy itt mi szolgálja az én javaimat.

Amikor befejeztem a mondanivalómat Alice a semmibe nézett. Újabb látomás, gondoltam. Nem zavartam meg, hisz nem is tudnám. Egy perc sem telt el, máris visszajött az ’emberek világába’.

-El mondod, hogy mit láttál, vagy nem rám tartozik? –kérdeztem félve.

- Ööh..azt hiszem, jobb ha erről még nem tudsz. Vagyis…áh, nem szeretném ha engem is az ellenségednek tartanál, mint Jacobot, szóval azt hiszem, jobb ha elmondom. Láttam a testvéremet, amint Tanyával visszajön Forksba. De azt nem tudom miért, és te mit reagálsz majd erre…

Éreztem, ahogyan megfagy az ereimben a vér, és kővé dermedek. A szám nem modult, noha más testrészem sem. Ha Edward el is jön, minek hozza Tanyát? Hogy a szívem darabjai porrá törjenek össze? Hogy soha többet ne legyek boldog senkivel sem ?–noha ennek az esélye most is a nullával egyenlő. Azok a fránya könnyek…istenem, miért indulnak el azon az úton? Miért nem tudok elleni mit tenni?

-Jól vagy Bella? –kérdezte Alice.

- Nem, nem vagyok jól! Utálom Tanyát! Miért vette el tőlem a szerelmemet??? – ordibáltam.

Alice is megmerevedett, nem tudott mit válaszolni. Nem akart engem sem megbántani, de még is csak a testvéréről volt szó. Persze Tanyát ő sem kifejezetten szerette, hiszen Jasperrel is szeretett volna kavarni, de szerencsére ott győzött Alice és Jasper szerelme. Sajnos az én, vagyis az én és Edward esetébe az a boszorkány győzött…aki nem is boszorkány, hanem vámpír. (noha ebben én kételkedek)

-Mikor érkeznek? –kérdeztem nyugodtabban.

- Holnap. De ne izgasd fel magad, én melletted leszek..és segítek neked. Ha kell még Tanyát is megverem, elzavarom, kiűzöm a világból is, csak ne izgasd fel magad.

- Nem érdekel..! Ha Edward Tanyával boldog, hát legyen. Én majd túlélem, nekem úgyis csak éveim vannak már hátra, neki meg az örökkévalóság.

- Olyan hülye vagy, már ne is haragudj. Esőmannak tetszel, és neked is tetszik…

- De én Edwardot szeretem. Vagyis, szerettem, és nem szeretnék hűtlen lenni hozzá.
De nem érdekel. Bocsi Alice, de nem lenne nagy baj, ha lefeküdnék?

- Azt csinálsz amit csak akarsz. Én elmegyek vadászni. –mosolygott rám együtt érzően. – Na szia, megyek mert már szomjas vagyok. Te meg aludj!

Kiugrott az ablakon.

Milyen érzés lehet csak így kiugrálni ablakokon? Kipróbálnám. Megint eszembe jutott Edward és Tanya. Minek jön vissza? Eközben lefeküdtem, betakaróztam. Nem sokkal később a gondolataimat az álmok szakították meg.

Reggel Alice keltett fel. Azt mondta, ki szeretne pofozni egy picit, hogy Esőman és Edward is felfigyeljen rám.( A megmentő Edwardomat Esőmannek hívta, mivel az esőről húzott be.) Engem egyik hímnemű sem érdekelt túlságosan. Vagyis…abban a pillanatban nem. Amikor végzett velem, belepillantottam a tükörbe. Egy egészen más Bella nézett rám vissza. Alig ismertem magamra. A hajam a vállaimra hullt, a szemem vékonyan ki volt emelve, számon halvány rúzs látszott. Tetszettem magamnak. Aztán gyorsan beszálltunk Alice sárga Volvójába, és elindultunk a suliba. Szerencsére ő is abba azt osztályba járhatott ahová én. Amikor beléptünk a terembe megpillantottam a megmentőm. Sejtettem. A lányok bálványa. Körülrajongják, éljenzik, tapogatják. Ő meg élvez is. Alice-ra néztem, aki bátorítóan bólintott. Elővettem a táskámból a felsőrészt, és megcéloztam Esőmant. Természetesen ő nem vette észre, hogy én is megérkeztem.

-Hello Edward. –kezdtem. Hangom akadozott, és éreztem ahogyan az arcom elvörösödik. Ő a szép aranybarna szemeit rám szegezte. Úgy nézett rám, mint aki még életében nem látott. Hát persze. Nem szeretné magát égetni velem. Azt is le szeretné tagadni, hogy valaha is találkozott velem. Persze, hisz az osztály cicababái itták a szavait. Mit számítok én? – Látom el vagy foglalva, de a felsőrészedet vissza szeretném adni. – elfintorodtam.

A lányok, akik körbeülték tetőtől talpig végigmértek, és egy undorodó hangot adtak ki. Aztán elkezdődött a suttogás. Ez sem nekem és sem Edwardnak nem tetszett. De eközben a megmentőm kezébe nyomtam a felsőrészt, ami ki volt mosva és vasalva is. Majd elindultam vissza, Alice felé. Ismét egy újabb szégyellni való dolog. De nem érdekel. Hogy is gondolhattam szebb dolgokra Esőman és köztem? Azt hiszem el kéne mennem pszichiáterhez, vagy valami agyturkászhoz.

-Mehetünk. –mondtam Alicenak. – Azt hiszem ez egy újabb seggfej – ezeket a szavakat kicsit hangosabban mondtam ki a kelleténél, hogy Edward is meghallja. De nem jött utánam. Bambán ült a pad tetején a felsőrészét markolászva. Én és a barátnőm kimentünk az udvarra. Becsengetésig még volt időnk. Ekkor azonban jött a második trauma.