Gonosz

Előző életemben biztosan valami halálos bűnt követtem el, hiszen ha nem így lenne, akkor nem súlytana le rám az ég (ennyiszer).
Az egy dolog, hogy Esőman nem „vállalt” fel. Nem nagyon érint, hiszen alig ismerem…azaz sehogy sem, csak épp ő hozott be az esőről, és vele szeretném, illetve szerettem volna pótolni Edwardot. De ezek után el fogom vetni ezt az ötletet is. Nekem nem kell egy ilyen menő fiú, aki után a csajokat kiskanállal kell összekaparni, és az meg élvezi mindezt, sőt…esetleg ki is használná az ilyen lányokat és félre is lépne párszor…vagy épp milliószor. Nem…nekem nem kell ilyen fiú, semmiképp sem.
De az már egy másik dolog –és nekem ez fáj a legjobban-, hogy a szerelmem elhagyott, és most egy másik lánnyal jön vissza. Egy olyan lánnyal, akit én sohasem kedveltem, és meg kell mondanom…ezután még annyira sem fogok. Türtőztetnem kell magam –már most érzem-, hogy ha meglátom őket ne pofozzam fel Tanyát. Nem értem, miért büntet engem ennyire a sors?!
Amint kijöttünk a teremből Alice a szekrényének dőlt, és nézett aztán a semmibe. Ismét egy újabb látomás, amely talán már azt is elárulhatja, hogy mikor, és hol fogunk találkozni az újdonsült szerelmespárral, és én hogyan fogok erre reagálni…

-Na? Valami új, érdekfeszítő infót láttál meg? –tudakoltam.

- Mondhatjuk úgy is. Csak azt láttam, hogy a suliban fogunk találkozni. Ez jó dolog, hisz itt nem csaphatsz olyan nagy patáliát.

- Ugye csak viccelsz?! Hogy itt az iskolában?! Pf..remek. Na de… Tanyát minek hozza be az iskolába? Még ha ő maga ide is jön –meglátogatni a tanárokat, mesélni az új iskolájáról-, de Tanyát mi a fenének hozza magával? –töprengtem- Ó..hát persze. Hogy villogjon vele, és a tudomásomra hozza, hogy akár fel is fordulhatok.

- Néha nem tudom elhinni, hogy több mint egy évig jártál a bátyámmal. Ilyennek ismerted őt meg? Mert, szerintem nem gázolna bele az érzéseidbe, amikor tudja,hogy szenvedsz.. –vonta fel a szemöldökét Alice.

Nem szólaltam meg. Csak néztem a semmibe, és azt kívántam, bárcsak ne ismertem volna meg Edwardot. El sem hiszem, hogy ilyenre gondoltam…hisz ha jól megnézem, neki köszönhetem az életem szép napjainak túlnyomó többségét, most meg azt kívánom, bárcsak ne ismertem volna sohasem? Komolyan el kéne mennem egy agyturkászhoz.. tegyen rendet a tudatomban.

-Bella..nekem mennem kell. Még be kell szaladnom az igazgatóiba. Gondolom, addig el leszel egyedül. Ugye?!

-Ja, ja. Persze. Menj csak. Addig meg imádkozom, hogy nem jön Edward. –fintorogtam.

Alice nem szólt semmit, csak egy bátorító pillantást vetett felém. Neki milyen könnyű lehet. Gyönyörű, ezenkívül mindene megvan, és még egy férfi is van aki odavan érte, és nem engedett Tanya csábításának sem. Pedig az a banya ott is bevetett ám mindent. Egyedül a szíve nem dobog…a vér nem folyik az ereiben, de minden más tényező az életében a helyén van. És boldog. De én?! Nekem folyik vér az ereimben, a szívem is dobog, de persze nincs olyan férfi aki szeretne. Az élet semmit nem ér, ha nincs legalább egy olyan ember, akinek te vagy az ég, te vagy a föld, és a két dolog között is te vagy minden. Na persze, ha van is ilyen férfi, akkor az sem lenne utolsó dolog, ha én is így éreznék iránta.

-Hé Bella! –a gondolataimban megint megszakítottak. A hang irányába fordultam, és nagy meglepetésemre Esőman állt ott.- Tudod…én csak…szóval bocsánatot szeretnék kérni, mert csúnyán viselkedtem az előbb. Tudod…én nem akartam, csak..

-Csak az a sok lány ott ült a lábad előtt, és mégsem égeted le magad azzal, hogy ismersz?! Sőt…már azzal sem, hogy tudod, hogy a világon vagyok! Semmi vész Edward, nem is vártam mást. Nem tudom, miért kerítesz ennek olyan nagy feneket. –mondtam.

- Mi? Tehát neked a kocsiban…az a csók semmit sem jelentett?

- Te nem vállaltál fel könyörgöm!! –ordítottam, és éreztem, hogy a folyosón tartózkodó emberek engem, azaz minket néznek. – Az a sok cicababa…figyelj. Nem érdekel. Sokkal nagyobb bajom is van, mint hogy azzal foglalkozzam, hogy te mit művelsz. Odaadtam a felsődet. Kimostam, kivasaltam, semmi baja. Oké?! Most pedig, mennem kell, mert még órám van, és egy kedves ismerősömmel és a barátnőjével is kell találkoznom. De neked hála lehet hogy a barátnője nem éli meg a holnapot, mert ….

- Bella! Fejezd be! –utasított rendre Alice.

Mély levegőket vettem, hogy lenyugodjak. Alice közbe mellém állt, és fürkészte a –valószínűleg- vörös arcomat.

-Rendben. Köszönöm a felsőrészt! És ha lenne időd..szeretnék veled…

- De nem lesz időm!! –ordibáltam még mindig.

-Szeretnék veled megosztani valamit. Valami fontos dolgot. Szóval kérlek…ha lenyugodtál, akkor hívj fel. Szia – köszönt el Edward, és kiment az udvarra.

Fájt a fejem. Nem érdekelt már semmi sem. Miért büntet engem az ég? Mit tehettem, amiért ilyen súlyosan kell lakolnom?

-Csúnyán viselkedtél már megint. –emlékeztetett Alice…mintha nem tudnám- De…van egy rossz hírem.

-Mondd…már úgysem tud érdekelni. –néztem a szemébe.

Erre ő felemelte a kezét, és a bejárathoz mutatott. Megpillantottam Edwardot. Semmit sem változott. Ugyanolyan kívánatos, gyönyörű volt. Azonban a képet elcsúfította Tanya jelenléte.

-Én megölöm! –és már indultam is. Alice azonban pár lépés után visszahúzott.

-Ugye nem szeretnéd elszúrni a dolgot? Lehet hogy újra összejöhetnél a testvéremmel.. csak okosan kéne taktikázni. Nem gondolsz erre?

-Nem! nem gondolok erre!! Elvette a szerelmemet, fizessen meg érte!

-Bella, könyörgöm.. ő egy vámpír. Te nem bírnád semmilyen körülmények között sem megölni. –emlékeztetett. Itt valamelyest elgondolkodtam. Lehet hogy igaza van?

-De akkor is …valamit…valamit kell tennem. Ezt nem bírom! Miért tettek tönkre??- suttogtam. – Azt hiszem beszélnem kell Esőmannel.

- Bella.. te nem voltál ilyen. Térj már észhez! –könyörgött Alice.

De nem érdekelt. Becsengetésig még volt kemény 10 percem. Úgy döntöttem, a hosszabb úton megyek, mert azt Edward sohasem szerette, így a találkozás lehetősége a 0-val egyenlő. Ugyan több idő alatt érek célhoz, de nem találkozom vele. Amikor felértem az osztályba Edward nem volt ott. Gyorsan megkérdeztem az egyik cicababától merre ment –biztos voltam benne, hogy ők tudták, és láss csodát valóban.. – majd utána eredtem. A tetőn értem utol.

-Héj, Edward. –kezdtem. – Elnézést szeretnék kérni…az előbbiért, csak tudod…van egy kis gondom, és mindig máson szeretném levezetni, hogy a teher a vállaimon…háát… könnyebb legyen. – ez mind mind igaz is volt.

- Tudom. Tudom, hogy visszajött a szerelmed.. –nézett rám.

- MI? De hát…de hát honnan?

- Mondtam, hogy nem ismersz. És…az hiszem, az lesz a legjobb ha elmondom neked, hogy mire is gondoltam, amikor ezt mondtam. Tudod…hú, nem is tudom, hogy hol kezdjem, mert ezt még senkivel sem osztottam meg, és bevallom szégyellem is..

- Semmi baj…biztosan nem lehet olyan…húde komoly. –nevettem. Ám rájöttem, hogy ez mégis olyan húde komoly dolog lesz.

- Hát…majd eldöntheted, hogy olyan húde komoly dolog e, vagy sem. Szerintem elég… undorító…! –kezdte- Szóval… én nem 18 éves vagyok, hanem… 118. És a nevem eredetileg nem Edward, hanem Berger Alexander Kloszkovszkij, és én…nem is vagyok ember…hanem… egy vámpír vagyok. – a szemeit még mindig rajtam tartotta.

Megdöbbentem. Nekem csak vámpírokkal van dolgom?? De ez a dolog persze magyarázat az isteni külsőre. Noha azt nem értem, hogy ő mért nem fogta magát vissza a csók közben…és még valami….milyen vérrel táplálkozik? Megdermedtem. Mi van, ha én csak egy préda vagyok?

-Nagyon sokat jelentesz nekem Bella.

- Kérlek… hagyd abba. Ne ijesztgess. – kezdtem, és a könnyek, azok a fránya könnyek ismét kitörtek. – Kérlek…Edward.. vagyis.. Esőman.. vagy hívjanak akárhogyan….hagyd abba kérlek.

- Eddig tudtam magam türtőztetni. Valahogy be kellett csalnom téged a csapdámba. Nem vagyok a „gyors menetek” híve. Szeretem, ha közben megismerem az áldozatomat, és a végén, egy eldugott kis helyen elárulhatom neki szépséges keretek között a titkomat. Persze csak azért, hogy után végezhessek vele. Azonban te…olyan gyönyörű vagy, hogy fájdalom lesz kioltani az életedet. Azonban, hogy Edward barátom visszajött, nem tehetek mást…meg kell öljelek. –mosolygott azzal a huncut mosolyával. – Tudod milyen nehéz volt megjátszanom magamat? Azt tetetni, hogy én egy normális ember vagyok, aki szerelmes beléd? És amikor megcsókoltál…tudod milyen nehéz volt visszatartanom magam, hogy ne essek azonnal neked, és végezzek veled rögtön? Mindezt csak azért, hogy a véred finomabb legyen számomra. Annyit sóvárogtam utánad, és most itt vagy magadban, tehetetlenül, lefehéredve. Gyönyörű vagy Bells.

- Kérlek szépen… ne csináld…!

- A-a. Szükségem van a véredre. Ja igen. Mielőtt meghalsz, tudnod kell, hogy Tanya és Edward nincsenek együtt. Tanya azért jött Edwarddal, hogy megóvjon téged, mivel Edward haverom még mindig szerelmes beléd, de ezt nem szabd kimutatnia, ezért egy kis színjátékot is belevittek, hisz tudták, hogy Alice, a drága Alice látni fogja a jövőt.. Így a hamis jövőt látta. Ugye milyen okos a te kis szerelmed? Na de elég a meséből. Jöhet a kaja! –megnyalta a szája szélét, és közeledett felém.

-Kérlek…! Hallod! Ne csináld.. –sikítottam.

Éreztem, hogy a karja a derekam köré fonódik, majd a szája a számhoz ér, egy utolsó csókot nyomva rá. Ekkor meghallottam az imádott hangot a hátam mögül.

-Most azonnal elengeded Kloszkovszkij! – erre az utasításra a derekamat valóban elengedte, de a szája a nyakamra siklott. Utolsó gondolataim ezek voltak:

- Esőman bőre miért nem hideg, ha ő is vámpír?

- Edward még mindig engem szeret, legalább egy jó dolgot megtudtam az utolsó perceimben.
- Tanya…ő nehéz ügy. Azonban most még rá sem tudtam haragudni.
Azt hiszem itt a vég…illene közölnöm az érzéseimet!
- Edward! –kiáltottam.

- Igen Bells? –a hangja remegett.

- Én…szeretlek! És…

- Elég ebből a marhaságból srácok. Itt a vége szép Bella, és kész. Gondolj arra, hogy neki nem kellettél, és látod…nem is olyan fájdalmas az elmúlás. –nevetett Esőman..vagy hívják akárhogyan.

Megharapott. A fájdalom, amit éreztem leírhatatlan volt. Pár másodperc múlva forgott velem a világ, nem láttam jól. Aztán arra emlékszem, hogy valaki elejtett, és én a hátamra estem, majd nem kaptam levegőt.

Haldokoltam.