Gyógyulás

A hangok…amik valószínűleg mellőlem –vagy legalábbis a közelemből- szóltak egyre halkultak…csak halkultak…mígnem teljesen el nem hallgattak. Így érezheti magát egy süket-vak ember is. Hálát adok Istennek, hogy halálom napjáig –többnyire- egészséges ember lehettem. De miért kínlódok már ennyi ideje? A méreg…miért nem ölt már meg? Lehet, hogy így akarnak megbüntetni a „fentiek”, amiért ártottam Jacobnak, és Esőmannel is csak játszani akartam, csak rosszul sült el a dolog –legalábbis rám nézve. De ezt most mind el is felejthetem. Mit számít ez? Hisz Esőman bosszút állt mindenért és mindenkiért, ami/aki ellen valami rosszat tettem. Ilyen szempontból igazán rokonszenves ember…vagyis vámpír. Csak az a baj, hogy az életemmel kell fizetnem. Az lesz a legjobb, ha nem gondolok senkire, és semmire az életem utolsó perceiben, csak Edwardra. Ha igazat mondott Esőman, akkor…nagyon boldog vagyok, és…boldogan halok meg?! Ez marhaság. Én nem akarok meghalni. Ha Edward szeret, akkor vele akarok örökké maradni. De kit érdekel, hogy én mit akarok? A vámpír mérge a vérembe került, és ha eléri a szívemet…akkor véget ért a rövid pályafutásom. De legalább volt benne valami szép: megismertem Edwardot, és a Cullen családot. –gondoltam. Éreztem, hogy valaki mozgatni kezd. Azt nem tudtam volna megmondani, hogy felemelt a földről, vagy csak arrébb gurított, vagy belém rúgott… vagy…csak azt éreztem, hogy elmozdítottak. Aztán…már a gondolataim sem az én irányításom alatt álltak. Nem éreztem a fájdalmat, de gondolkodni sem tudtam. Mintha elaludtam volna, csak épp az álmok nem érkeztek meg.
-----------------------------------------
Süt a nap. Tehát a menyországban vagyok. Meghaltam.. Esőman elszakított Edwardtól. Istenem, de gyűlölöm magam. Vajon… vajon Edward nincs itt velem? Mert ha itt van, akkor nem is olyan szörnyű ez a hely számomra. Ha viszont nincs itt.. az maga a pokol.

-Edward….Edward –nyögtem még mindig a fájdalmamban.

A kezemet megfogta, és az ajkához húzta két hideg kéz. Edward lenne? Eljött velem a menyországba, hátrahagyva a családját? De Bella…gondolkozz már…Edward vámpír, ő nem kerülhetne be a menyországba….

-Edward..te…te vagy az? –kezdtem újra, tele reményekkel, hátha mégis ő az.

-Bella…ó szerel…hát magadhoz tértél?!! Várj…szólnom kell Carlisle-nak. De aztán..ha jobban leszel…

- Edward miért nem szóltál azonnal, hogy magához tért? –kezdte idegesen Carlisle- Ez a gyógyszer, amit beadtam neki, még nagyon …nagyon kísérleti fázisban van. Ha valami baja lesz Bellának azért, mert nem figyeltem rá eléggé…!

- Carlisle….- szólítottam meg a legkedvesebb doktort, akit valaha is ismertem.

- Igen Bella, én vagyok. –hallottam a hangjában, ahogy elmosolyodik- Ne haragudj, amiért leszidtam Edwardot, de valahogy meg kell értetnem vele, hogy mi a jó, illetve a rossz számodra. De erről később, ha jobban vagy. Nos..kérlek ne beszélj, engedd, hogy megvizsgáljalak.

Állig be voltam takarózva….ez idáig. Carlisle lehúzta a derekaimig a takarót, aztán egy fecskendőt vett elő. Éreztem, ahogy a tű belefúródik a bőrömbe. Éreztem, ahogyan a fecskendő tartalma belém ömlik. Fájt…! Ez is olyan érzés volt, mint amikor Esőman megharapott. A testemet már megint nem én irányítottam.

- Carlisle….éget…megharapott…- ordítoztam kínomban.

-Bocsáss meg nekem Bella, de ez az ellenszérum. Nem tehetek mást…-a hangja valóban megbánást tükrözött, de ezzel nem tudtam foglalkozni. – Próbálj meg ellazulni. A mai nap nehéz ugyan, de holnap már kutya bajod nem lesz. A tested ma még hánykolódik, holnap már te irányítod. A gondolataid ma még börtönben vannak, holnap már szárnyalhatnak. Csak erre gondolj. Tudom, nehéz, de..

A hangokat már megint nem hallottam. De Carlisle szavai nem hagytak elkeseredni…vagyis, nem olyan mértékben, mint amilyenben a nap első felében részem volt. Már mindjárt vége. A gondolataim is már „más” kezében voltak…nemsokára elvesznek, és utána nem érzek fájdalmat. Átalszom az éjszakát…reggelre pedig…”kutya bajom sem lesz”. Ezekre a dolgokra gondoltam legutoljára…és aztán …újra nem éreztem.
 

-----------------------------------------
- Carlisle, ez..ez megszokott dolog, hogy még mindig nem kelt fel?

-Edward…hányszor kell még elmondom, hogy meglehet, Bella az első ember, akin ezt a szérumot kipróbálták. Semmit sem tudok mondani..csak azt, hogy tegnap minden jel arra utalt, hogy sikerül a mérget legyőzni…

-Edward…-suttogtam.

- Bella!! Drága Bella. Carlisle gyere kérlek…vizsgáld meg! –mondta izgatottan Edward. Mintha egy kisgyerek lett volna, akinek az apukája megcsinálta az elromlott játékát. De szerettem, és mindig is szeretni fogom. És ma, amikor lábra tudok állni, ezt el is mondom neki. Tanyának pedig megköszönöm, amiért segíteni akart…vagyis azt hiszem ezt fogom tenni.

-Bella, kérlek ne beszélj – mondta Carlisle- meg szeretnélek ismét vizsgálni.

Engedelmeskedtem. Carlisle meghallgatta a szívem dobogását, megmérte a pulzusomat, a vérnyomásom, még a torkomat is megvizsgálta, majd elégedetten szólalt meg.

-A gyógyszer megette a hatását. Semmi elváltozást nem veszek észre…ami azt jelenti, hogy Bella fizikailag teljesen helyrejött. Nos..ez persze nem azt jelenti, hogy tökéletes formában van, de a teste készen áll a mindennapi életre. Na persze…ma még pihenned kell, és amint látom ez menni is fog, mivel nagyon gyenge vagy még..de Esme levesétől pár perc alatt felerősödsz. És..mi lenne ha kinyitnád a szemedet? Első lépés az erősödés felé. –noszogatott az orvosom.

-Meg…megpróbálhatom…de … - hát igen…megpróbálni éppen meg lehet, de úgy éreztem, hogy semmiképp sem fog menni. Mintha mázsás súlyok lettek volna a szemhéjamon. Beszélni sem tudok…arra sincs erőm, hogy a hangszálaimat megrezegtessem..és most arra kér Carlisle, hogy nyissam ki a szemem? Hogyan?? De csodával határos módon az első próbálkozásnál sikerem lett. Megpillantottam a doktort, ám rögtön Edwardot kerestem. Amikor megtalálták a szemeim, el szerettem volna süllyedni.. Tanyát ölelte. A keze Tanya derekán nyugodott. Esőman hazudott. Edward már nem szeret, és Tanya sem azért van itt, hogy azt higgyem, hogy ő és Edward együtt vannak. Ezt nem kell hinnem…hisz ez valóban így van. Szerencsére Esme –aki ugyancsak a szobában volt- észrevette, hogy mit gondolok magamban. Hisz ő is nő…és tudja, mit érzek a fia iránt. Megtörte a kínos csendet, és a gondolatimat is.

- Bella…tudom, hogy nagyon ki vagy merülve, de mi lenne, ha kijönnél a konyhába, és én meg csinálhatnék neked tyúkhúslevest… és közben beszélgethetnénk is. Persze csak ha szeretnéd, és ha nem vagy túlságosan fáradt.

A szemében mély együttérzést láttam. De mire megyek már azzal is? Elveszítettem a szerelmemet. Elveszítettem az életem értelmét...De…ki kéne menni a konyhába.. akkor nem látnám Tanya önelégült képét. És talán Esmével is tudnék beszélgetni. Beszélgetni?? Te jó Isten.. egy szót sem bírok kimondani normálisan. És hogyan tudnék felállni az ágyról? De hinnem kell benne, hogy sikerülni fog.

-Persze Esme…szívesen…úgyis…éhes vagyok…de…Alice-ra is szükségem lenne…mert…még nem vagyok biztos a lábaimban….-mosolyodtam el. Ám az a mosoly tele volt bánattal, fájdalommal. A szemem mindig Edwardra tévedt, aki nem engedte el Tanya derekát…! Azt hittem…hogy amikor felébredem, Edward első dolga lesz, hogy odajön hozzám, elmondja, hogy még mindig szeret…és ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.. ehelyett…!

-Szia Bella…örülök, hogy jól, azaz jobban vagy. –szólt mosolyogva Alice. Valószínűleg ő is észrevette, hogy nem vagyok túlságosan boldog, és amióta kinyitottam a szemem nem követelem Edwardot. – Gyere, segítek neked…úgyis szeretnék tőled valamit kérdezni. Edward, segítenél?

-Nem, nem kell! –mondtam a kelleténél hangosabban- Ha hárman nem hozzuk össze, akkor majd még pihenek egy kicsit, és délutánra ”kutya bajom sem lesz”.

- A beszéddel már minden rendben. Azt hiszem…ez a szérum gyorsabban hat mint hittem. –csodálkozott Carlisle.

- Na látjátok.. ez a gyógyszer mesés.. minden rendben lesz! Mi lenne, ha megpróbálnék egyedül fölkelni? –ajánlkoztam.

- Nem…azt nem lehet Bella! –hiúsította meg a tervemet szavakban Carlisle. Amikor kimondta én megpróbáltam lábra állni. Ám amikor a testsúlyomat a végtagjaimra helyeztem kicsúszott alólam a talaj. Szerencsére valaki megfogott, így nem estem le a földre, és nem ütöttem meg magamat. Ez a valaki pedig Edward volt.