A bosszú- 7. fejezet

A picike csengő a nappali egyik falán lógott. Csak kivételes helyzetekben használták a Cullenek. Megérkezésemkor nekem is elmondták, hogy a kis réztárgyat csak akkor használjam, ha valami borzalmasan fontos dolgot akarok elmondani. Példának Aro váratlan érkezését mondták, hiszen ki tudja nem e jelent még veszélyt Bellára?! Nos...úgy gondoltam –akkor este-, hogy épp ideje megkongatni azt a tárgyacskát. A Cullenek a ház minden egyes szegletéből viharzottak a nappaliba és ijedt szemekkel meredtek rám. Eleinte nem tudtam mit mondjak; megrémültem. Nehéz volt bevallanom, de akkor és ott igazán féltem. A haláltól, az egyedülléttől, a magánytól...Arotól.

-Mi baj van? –Carlsile hangja szakított ki az önsajnálat mélységes világából. Nem rossz dolog a sajnálkozás, főleg ha saját magunkat sajnáljuk, mert ha ez bekövetkezik egy jel arra, hogy rájöttünk a hibáinkra. Ha jobban belegondolunk nem is magunkat, hanem a fölöslegesen elpocsékolt időt sajnáljuk és csak ennek az időnek a vonzata a személyünk. Minden csak idő kérdése: a lét, az elmúlás, az újjászületés, a pusztulás. Idő...semmi más. S ha nehezünkre is esik ezt bevallani, akkor...amikor a halál kopogtat az ajtónkon mindenki el fog gondolkozni az életén; jobban mondva azon mennyi időt és miért pocsékolt...

- Én...-hebegtem- Carlisle...én....

- Mondd már, Sandra! –szólalt meg a sarokban Alice. Tény, hogy nem kedveltük egymást. Tény, hogy az én hibáim miatt nem kedveltük egymást. És tény, hogy jogosan nem kedvelt.

- Nagyon, de nagyon meg fogtok rám haragudni...tudom, hogy igazatok lesz, és...bármit teszek, már nem tudom helyrehozni a történteket, de higgyétek el, én nem így akartam. Nem akartam, hogy ez legyen. Én csak...én csak rá akartam ijeszteni a nővéremre és egy kicsit Bellára. Én csak közelebb akartam kerülni Arohoz...

- Arohoz?? –hitetlenkedett Esme- Mit kerestél te egyáltalán Aro közelében?

- Esme...én, nagyon sajnálom, de...ezt nem mondhatom el. Én csak figyelmeztetni akarlak titeket, hogy Aro hamarosan....illetve, ha végzett a selejttel – hangom itt megremegett, szemeim pedig ide-ode vándoroltak a szobában, mígnem tekintetem találkozott Carlisleéval -, akkor...lehet, hogy eljön ide is, és valami őrültséget fog elkövetni. Csak azt akarom mondani, hogy Bellára nagyon vigyázzatok, és ne engedjétek el sehová sem egyedül, soha.

- Nem beszélnél egy kicsit érthetőbben? – szólt megint Esme. Csak ő beszélt hozzám. Amikor ránéztem az ő szemében is láttam a gyűlöletet, az utálatot ugyanúgy, mint a többi Cullenéban, de az övében volt még valami: talán sajnálat, vagy szánalom....de lehetett félelem is. És ez a plussz dolog tette őt abban a helyzetben barátságossá. Olyan személlyé, aki talán ha harcra került volna sor megpróbált volna megvédeni. És már az is nagy tett lett volna akkor.

- Mint mondtam Aro úton van. Nemrég értesültem erről. Mielőtt ideérne, egy dolgot el kell intéznie. Azonban ez a dolog nem fog rá várni, hanem elmenekül, így nektek talán egy kicsivel több időtök lesz eltüntetni Bellát a színről. Mármint csak addig, amíg el nem múlik a veszély és szép nem lesz megint minden. Ez volt az egyik, s talán a legfontosabb dolog. A másik az, hogy én most elmegyek. Nem viszek magammal semmit sem, mert sietnem kell...vár rám egy gép a reptéren és...

- Jön Aro, te pedig elmenekülsz! Mert vár rád egy gép a reptéren...! Egy gyáva alak vagy, Sandra! A fejünkre hozod a bajt, aztán meg...amikor élesbe megy a játék elmenekülsz. És te egy vámpírnak tartod magad? – förmedt rám Alice. – Elüldözted Rosaliet, Emmettet...most Bellára fáj a fogad? Ki lesz a következő kiszemelted? Én, vagy talán Carlisle, mert ő a nagyvad?

- Alice kérlek...te ezt nem érted! –mondtam. Tudtam, hiába próbálom meg megvédeni magam, úgysem fog sikerülni. Nem fog, mert...egy jó tettem sem volt az elmúlt időben. Jó cselekedet nélkül pedig egy vámpír is másra utalt.

- Nem, nem értem! Valóban nem értem! Tudod mit nem értek még? Azt, hogy Carlisle hogyan lehett ennyire vak, hogy egy magadfajtát befogadott?! És mi hogyan lehettünk ennyire...pfhúú nem is tudom hogy fogalmazzak, ennyire...idióták, hogy hittünk neked?! Ezt nem értem.

- Mi az a selejt, amit Aronak el kell tüntetnie, mielőtt idejön? –kérdezte Edward. Nem válaszoltam. Lehajtott fejjel álltam a szoba közepén, és vártam, hogy végelegyen ennek az egésznek. Hosszú, kínos csend telepedett a helyiségre.

- Te vagy az ugye, Sandra? – törte meg a csendet Carlsile