-Na...azt hiszem, jobb ha már készülődsz... –költött fel egy friss hang másnap reggel. Természetesen Alice volt. Amióta –ha lehet így mondani- kiosztottam a bátyját, nem találkoztam Edwarddal. De azt hiszem, ez természetes dolog. Egy halandó személy belegázolt a vámpír büszkeségébe. – Bella! Igyekezz. Mindjárt indulunk.
-Mi..? Hová, hová megyünk mi? Hm? –mondtam ásítások közepette.
-Én suliba megyek. Ne izgulj, nem tartok veled...-bár igazán elmondhatnád, hogy mi ez a nagy titok-. Be kell ugranom a suliba, és arra gondoltam, te is bejöhetnél velem, aztán onnan mennél saját, titkos utadra. Na benne vagy? Légyszi-légyszi.
Az órára néztem. Istenem, még csak fél hét. Pedig azt hittem, hogy ma kivételesen kipihent leszek. Hát, ez nem jött össze. Mondjuk mi az, ami nekem összejön?! Honnan is szedtem, hogy ezt az aprócska tervemet megvalósíthatom...-gondoltam.
-Renben. De akkor sipirc...fel kéne öltöznöm, meg rendbe is kéne tennem magam. –nyögdécseltem.
- Tudtam, hogy számíthatok rád. Ja..amúgy siess kérlek, mert Esme lennt vár a gyógyszereddel, meg kajával. És mire beveszed azt a baromi kapszulát –nevetett- lemegy a nap.
- Mi van??
- Nyugi, csak vicceltem. Csupán azért mondtam, hogy végre felébredj. Eddig olyan nyomott voltál, de most már minden okés. Öhh...jut eszembe. Edward üzeni, hogy vigyázz magadra, nem szeretne a rossz állapotban látni az ünnepségen.
- Milyen ünn...-kezdtem, de Alice félbeszakított.
- Öltözz. A többit a kocsiban, vagy máshol. – az ajtóhoz ment, és mielőtt kilépett volna a szobából visszaszólt. –Haladj!!
Rendben. Tehát haladjak. Csak épp...ezek után, hogy? Valami ünnepség, ahová én is hivatalos vagyok, legalábbis Alice szavai szerint, de én erről persze semmit nem tudok. És milyen rossz állapot? Honnan veszi Edward, hogy bármi rosszat is tennék...főleg ő érte. Na persze bármit megtennék érte, vagyis...már lehet hogy nem. Ő feleségül veszi Tanyát, és nekem meg ki van adva az utam. Mármint nem a házból...hanem a szívéből. Eddig olyan boldog voltam, hogy szeret az az ember, akiért én majd megveszek, most meg idejött, vagyis Edward magával hozta a ’Bellától távol tartsam magam’ útjáról, és tönkre vágott mindent. És még nem boszorkány....! Dehogynem. Egy számító, utálatos, beképzelt, egoista -és még illethetném ilyen szépséges jelzőkkel ezt a nőszemélyt- boszorkány, aki a párokat szedi szét szabadidejében. És ha valaki be szeretne neki húzni egyet, előszedi a vámpír ösztöneit, és elugrik az ököl elől. Aztán meg kineveti a szegény sebesült halandót. Húú, de meg bírnám folytani egy kanál vízben... –a kanálban egy leheletnyi víz, aztán kinyitni a boszika szájacskáját, beleönteni a vizet –de óvatosan, egy csepp se menjen mellé (gazdasági válság van, meg minden, drágul a víz ára is)- aztán amikor lenyelte a fincsi folyadékot egy hirtelen mozdulattal lenyomni a torkán a kanalat. És láss csodát, meg is fulladt...egy kanál vízbe.
Na jó, elég ebből. Azzal, hogy a meggyilkolásán töröm a fejem, nem jutok előbbre. –gondoltam. Beszaladtam a fürdőbe, gyorsan lezuhanyoztam, fogat mostam, majd egy nem túl feltűnő, de mégsem hétköznapi ruhadarabot választottam erre a csodásan kezdődő napra, és lementem az alsó szintre. Esme valóban várt...kajával, és tényleg volt nála gyógyszer is.
-Szia Bella. Csináltam szendvicseket. Remélem ízlik majd. De ne haragudj...el kell mennem a kórházba, de ugye megtennéd, hogy ha végeztél a tányért beleteszed a mosogatóba, ezt a gyógyszert...-inkább vitaminnak nevezném- beveszed? Carlisle kérése. Rendben van? –kérdezte.
-Persze, ez a legkevesebb, amit megtehetek. De nekem is kell mondanom valamit. Ma nem tudok veletek ebédelni...más programom van. Ugye nem haragszol?
- Persze, hogy nem. Ma amúgy is csak Emett, Tanya és Edward fog elmenni ebédidőben...öö..ebédelni. –mosolygott. – Edward szólt már neked a nagy hírről?
- Ja. Nem. De sejtem. Ő és...
- Igen. Hát nem csodás?! Úgy örülök neki. Remélem te is. De elég. Mennem kell. Szia Bella, és köszönöm. –mondta, majd kirohant az ajtón.
Aha...tehát már biztos. Edward és Tanya összeházasodik. Ez a nagy hír, amit Edward nem szeretne úgy közölni, hogy én nem vagyok a közelben. És azért szeretne egyben látni, hogy ő törje szét a szívem szilánkjait is. Hát nem aranyos? Gondol rám, egyem meg.
-Alice, induljunk már. –szólaltam meg.
- Okéé. Itt is vagyok. De előbb edd meg a kaját és a gyógyszeredet. –mosolygott.
- Minek enném meg azt? A testvéred úgy is azt akarja, hogy a pornál is kisebb szemcséjű anyag maradjon belőlem, akkor meg semmi értelme rám költeni a pénzt, és a gyógyszert. Van más ember, aki ettől meggyógyulhat.
-Miről beszélsz? –kérdezte, és értetlen fejet vágott.
- Az ünnepségről. De tudod mit, nem érdekel. Rendben, ezt az egy szemet még elpocsékolhatjátok. A szendvicsből is eszem. Aztán meg indulni kéne, mert Oli...szóval mert várnak. –mondtam.
- Rendben. De azt hiszem, te nem tudsz erről az ünnepségről semmit sem. – míg ő beszélt, én haraptam egyet az ételből, és bevettem a gyógyszert.
-Induljunk. –szólaltam meg. Karon ragadtam, és az autójához vezettem. Ő szó nélkül beült a volán mögé –na igen, ilyet sem sokszor látni-, és a gázba taposott. Hamar odaértünk az iskolához.
- Gondolom, nem szeretnél bejönni...a kezed, áh még nagyon rossz állapotban van. –mosolygott.
- Ö..szívesen bemennék, de tudod, nekem találkozóm van.
- Ó ja igen. ezt még meg kell beszélnünk. Szóval...mondjad, hallgatlak.
- Alice, kérlek. Értsd meg, hogy nem mondhatom el. Az én fejemből...nem tud olvasni a bátyád, de ha neked elmondom a titkot, mert ez titok, akkor ő is megtudja. És mivel ez titok, nem lenne jó. Sőt..! Ez nem olyan kis dolog...
- Aha. Szóval van benne egy fiú, vagy férfi...mindegy, a lényeg, hogy hímnemű. Ugye?-kérdezte.
- Igen, de nem ő a „főszereplő”. És ez most nem olyan sztori, mint az Esőmanes volt, hanem csak egy szívességet teszek. És semmi szerelemi kapcsolat. –mentegetőztem.
-Igen, legalábbis még nincs szerelmi kapcsolat.
- Miért mondod ezt? Ha azt mondom nincs, akkor nincs és nem is lesz.
- Ugyan már. Amióta volt ez a „saját kis életemet élem” kiruccanásod, nem vagy önmagad. Edwardot leverseled, Tanyának a halálát tervezed, és előttem is titkolózol, ezenkívül többször mosolyogsz, mint eddigi életed során...szóval, itt van valami hímnemű.. aki nem Edward. Mert ha ő lenne, akkor ti ketten esetleg újra egy pár lennétek...
- Alice. Magadnál vagy?! Edward be akarja jelenteni, hogy feleségül veszi Tanyát. Szép, hogy nem ő az a hímnemű.
- Edward nem akarja feleségül venni Tanyát. Az ünnepség, ami ma lesz..legalábbis azt hiszem, hogy ma lesz, az egyáltalán nem erről fog szólni, hanem...egészen másról. Szóval ezt a baromságot verd ki a fejedből. És legalább a barátod nevét mondd el. –kérlelt.
- Értsd már meg, hogy nem a barátom, hanem...csak egy...áruházi ismerős. Akinek segítségre van szüksége, és mivel nekem nem volt kedvem Tanya bárgyú mosolyát nézni, ahogyan a kedves bátyád a derekát fogja, és kísérgeti mindenhová, úgy döntöttem, hogy elvállalom. Amúgy az ismerősömet, úgy hívják, hogy Tennes, e-vel. –mondtam, kissé mérgesen.
- Szóval Tennes, e-vel. Értem. És jól néz ki? És korban hol tart? Jobb mint Edward? –faggatott.
- Hát..végül is nem csúnya, és kb. huszonakárhány éves, vagy ha esetleg a harmincon is túl van már..hát elég jól karbantartott. Sajnos nem hasonlítottam össze Edwarddal. –mondtam. Legalábbis még. De ez szuper ötlet.- De mennem kell. Tudod, az ebéd, és még előtte el szeretnék menni a városba, megnézek néhány kirakatot és ha megtetszik valami ruha azt meg is veszem ez esti ünnepségre. Apropó. Vendégeket hívhatok? Csak mert hallottam, ahogyan Tanya megkérdezte Edwardot, hogy ő hívhat e, és a bátyád azt mondta, természetesen. Szóval...én is hívhatok embereket?
-Ö...szerintem hívhatsz.. De inkább megkérdezem suli után Carlislet. Ő majd megmondja. Mert ugye Tanya gondolom nem embereket akar hívni, hanem vámpírokat...és az ugye mégis csak más. De mivel immár te is a családhoz tartozol, elvileg te is egyenrangú vagy velünk, és akkor te is hívhatsz ismerősöket a buliba. De ne haragudj, mennem kell. te meg nézz magadnak valami szépséges ruhát, amivel Tanyát lemosod a színről! Szia Bella, légy jó! –vigyorgott és beszaladt az iskolába.
xxxx
Felszálltam egy buszra. Úgy döntöttem, a legjobb lesz, ha nézek magamnak valami elfogadható ruhát estére, a nagy...játékra. Legalább úgy haljak meg, hogy a ruha kifogástalan legyen rajtam. (persze ez ízlés dolga) A centrumban szálltam le a buszról. Sokáig csak a kirakatokat néztem:..vagy a ruhák nem tetszettek, vagy pedig az árak voltak túlságosan magasak. Aztán egyszer csak találtam egy kevésbé drága üzletet, és természetesen a kirakatában egy gyönyörű ruhát. Rögtön beleszerettem, és titkon imádkoztam, hogy legyen a méretemben. Térdig -vagy egy kissé a feletti- érő ruha volt. Fekete volt az alapszíne, és piros, vagy inkább bordó díszítés volt az ujjainál.. Szóval bementem a boltba, és fel is próbáltam egy darabot.
’Hála Istennek jó rám.’ –gondoltam. Ezután nem sokat időztem, a kasszához rohantam, és kifizettem. Amikor kiléptem a boltból és az órámra pillantottam eszembe jutott Tennes és Olive néni. ’Már biztosan várnak a Fillóban. Istenem, azt az aranyos nénit megvárattatom, csakhogy a ruha tökéletes legyen halálom napján. Vicces ez az egész.’
Fogtam egy taxit, és megmondtam a sofőrnek, hogy lépjen a gázba és vigyen a Fillóba. Körülbelül tíz percig tartott az út. Miután kifizettem a sofőrnek az útiköltséget, berohantam a bevásárlóközpontba. Tömérdek ember volt ott, de valahogyan mégis sikerült átverekednem magam a tömegen, és így bejutottam a ’mi kis kávéházunkba’. Még nem voltak ott Olive néniék. Úgy döntöttem, rendelek egy kávét, és elolvasom a mai újságot. Ám ahogyan a kávém megérkezett, feltűntek a színen Tennesék is. A férfi öltönyt viselt, alatta krémszínű ing lehetett.
’ Hogy nem sül meg abba a zakóba? ’ –gondoltam. –’ De milyen jól néz ki...azok a vállak, és azok a szemek, arról a csábító szájáról már ne is beszéljünk. ’
-Hello Drágám. –üdvözölt Tennes.
- Jaj kedvesem, elnézést, hogy megvárakoztattunk, az én hibám. – mosolygott az öreg hölgy.
- Üdvözlöm Önöket. – a kezem a szám elé kaptam...te jó isten, elárultam magam, meg Tennest is. – Úgy értem, Olive nénit. Szia Tennes... –mosolyogtam idétlenül. De nagy pancser vagyok, szent ég. Valószínűleg valami ilyesmire gondolhatott a férfi is, mert furcsán, mérgesen nézett rám. Ő minden erejével azon van, hogy Olive néninek örömöt okozzon, én meg elrontok mindent. Tönkreteszem az öreghölgy álmát..és lehet, hogy Tennesét is.
- Elnézést gyermekeim, de ki kell mennem a mosdóba. Mindjárt jövök. Tennes, addig alkalmad van rendesen üdvözölni Whitneyt. –motyogta a néni, és a mosdó felé vette az irányt. Nem szeretem azokat a pillanatokat, amikor kettesben maradok Tennesel, mert annyira csábító...és félek, hogy olyat teszek, amit később megbánok.
- Tennes, én...szóval nem akartam. –kezdtem.
- Azt ne mondd, hogy véletlen volt. Mert nem, hinném el. –morogta.
- Jó, hát akkor nem mondom. De akkor is véletlen volt. –hadartam el.
- Hogy a csudába lett volna véletlen Whitney? Amikor már tegeződünk, most meg hirtelen visszatérsz a magázódásra?
- Na nehogy már ezen húzd fel magad. Nem tudom mi a fenéért vagy megsértődve, hisz Olive néni szemmel láthatólag semmit nem vett észre. Ha meg valami bajod van velem, azt mondd meg a szemembe, és ne köríts hozzá ilyen semmiségeket...! Csakhogy legyen okod, megharagudni. Oké?
- Bocsánat. De nem szeretném tönkretenni ezt a munkámat sem. Semmilyen munkát nem szeretek tönkretenni személyes okok miatt. Ezt értsd meg kérlek. Whitney...ne haragudj, de nekem vannak elveim, és...én elvek szerint élek. Nekem órára pontosan sőt..percre pontosan be van osztva minden napom, így ilyen kis apróságokon is képes vagyok magam felhúzni. Sajnálom. –mondta, és végig az arcomat pásztázta, mivel nem tudtam azokba a varázslatos szemeibe belenézni.
- Oké, megértelek, de akkor te is érts meg engem. Nem kell mindig, csak néha. –elhallgattam- És lenne itt még valami...
- Nem tudod tovább vállalni a színészkedést?
- Nem, dehogy. –mosolyogtam- Egy kis pitiáner dologról lenne szó. Legalábbis...szerintem, de azt hiszem, te fel fogod magad húzni rajta. Nem kicsit...nagyon.
- Uh. Rendben...de akkor megkérhetnélek, hogy ne most mondd el, hanem például...ö szóval ma este? Egy vacsora közben? –kérdezte.
- Minden szavamat hallottad? Ideges leszel...és vacsorázni vinnél engem, aki...– megcsörrent a telefonom- pillanat, fel kell vennem. –mondtam, majd kisétáltam a kávézó bejáratához és megnyomtam a kis zöld telefonkagylót a mobilomon.
- Igen? –kezdtem
- Szia Bella, Alice vagyok. Szóval...beszéltem Carlisle-zal. Azt mondta, semmi akadálya annak, hogy meghívj egy, ismétlem egy embert! Arra hivatkozott, hogy te is családtag vagy, és ezáltal egyenrangú vagy velünk. Szóval oké? Egy ember! De csak egy! –mondta.
- Hú Alice, köszönöm. Vagyis majd Calislenak is köszönöm...! Rendben van. Egy ember..okés. Bocs, de most mennem kell. Tudod...a programom. Szia.
-Szia Bella, jó légy! –mondta, és megszakadt a vonal. Ezután én visszamentem Tenneshez. Olive néni még mindig nem volt kinn.
- Tennes..mit szólnál hozzá, ha én hívnálak meg vacsorázni...ma este? A házam..illetve abba a házba, ahol apám halála óta élek. –kérdeztem mosolyogva.
- Egy nő hívja meg a férfit vacsorázni? Ez rám nézve kicsit...
- Na azt ne mondd, hogy megalázó.
- Rendben. Nem mondom. –vigyorgott.
- Na légyszíves. Nem mindegy, hogy hol eszünk?Egy puccos étteremben, egy büfében, vagy éppen az újdonsült családommal, egy eljegyzési buli közepette? Légyszi...
- Oké, oké. Térden csúszni azért még nem kell. És kit jegyeznek el? Ugye...szóval nem téged ugye?
- Nem...természetesen nem. Én, én már sokat csalódtam a férfiakban, és azt hiszem egy ideig nekem még nem kell férj. Meg még az igazit sem találtam meg. Amúgy az a fiú fogja bejelenteni az eljegyzését, akivel nemrég szakítottam. Vagyis, nem is szakítottam...csak elutazott, és már egy lánnyal tért vissza. Aztán volt egy kisebb balesetem, két hétig voltam eszméletlen, és amikor felébredtem, akkori álmaim férfija egy másik nő derekát karolta...azóta nem sokszor beszélek vele. Persze ő váltig állítja, hogy semmi sincs köztük, és én valamit félreértek. Hm...nem hiszem. Szóval visszatérve a kérdésre..nem engem jegyeznek el. –mosolyogtam kelletlenül.
-Óh. Mekkora nagy pancser a te volt..legalábbis remélem, hogy csak volt nagy szerelmed. Nem tudja, mit szalasztott el. Szóval...Rendben. Elmegyek erre az eljegyzési buliba...de persze csak akkor, ha nem kell néznem ezt a savanyú képet, amit például most is vágsz. Hidd el, bármelyik férfit elcsábíthatod. Ne rágd magad ezen. De jut eszembe...elmondanád, hogy hol van ez a ház? –kérdezte Tennes.
- Mi lenne, ha itt találkoznánk hatkor? – ajánlottam fel.
- Rendben van. De meg szeretnélek kérni, hogy most mondd el azt a dolgot, amit este szerettél volna...! Nyugi, nem leszek ideges...-ígérte, ám látva arcomon a nemtetszés jelét: - esküszöm!
- Te akartad! Szerintem egy pitiáner dolog, és csak önvédelemből tettem..mert ugye mégsem bízhat meg az ember mindenféle idegenben. Szóval...ne feledd, megesküdtél! –emlékeztettem és egy félős mosolyt erőltettem az arcomra – Hm...najó. Az én nevem nem Whitney, hanem Isabella, de mindenki csak Bellának szólít. –hadartam el, becsukott szemmel.
- Tehát akkor nem leszel Whitney Whitney... helyette Isabella Whitney. Hm...nekem ez is megfelel. –mutatóujjával az állam alá nyúlt, és ezzel a mozdulattal kényszerített, hogy a szemébe nézzek – Megértem, hogy nem bíztál bennem...és ezt a kis hazugságot is. És nagyra értékelem, hogy elmondtad. Azt is tehetted volna, hogy magadban tartod mindaddig, míg az utunk el nem válik. Noha ha ez rajtam múlik nem fog bekövetkezni. Köszönöm Bella. De maradjunk a Whitneynél, ha Olive néni is a közelbe van. –mosolygott biztatóan.
-Mi..? Hová, hová megyünk mi? Hm? –mondtam ásítások közepette.
-Én suliba megyek. Ne izgulj, nem tartok veled...-bár igazán elmondhatnád, hogy mi ez a nagy titok-. Be kell ugranom a suliba, és arra gondoltam, te is bejöhetnél velem, aztán onnan mennél saját, titkos utadra. Na benne vagy? Légyszi-légyszi.
Az órára néztem. Istenem, még csak fél hét. Pedig azt hittem, hogy ma kivételesen kipihent leszek. Hát, ez nem jött össze. Mondjuk mi az, ami nekem összejön?! Honnan is szedtem, hogy ezt az aprócska tervemet megvalósíthatom...-gondoltam.
-Renben. De akkor sipirc...fel kéne öltöznöm, meg rendbe is kéne tennem magam. –nyögdécseltem.
- Tudtam, hogy számíthatok rád. Ja..amúgy siess kérlek, mert Esme lennt vár a gyógyszereddel, meg kajával. És mire beveszed azt a baromi kapszulát –nevetett- lemegy a nap.
- Mi van??
- Nyugi, csak vicceltem. Csupán azért mondtam, hogy végre felébredj. Eddig olyan nyomott voltál, de most már minden okés. Öhh...jut eszembe. Edward üzeni, hogy vigyázz magadra, nem szeretne a rossz állapotban látni az ünnepségen.
- Milyen ünn...-kezdtem, de Alice félbeszakított.
- Öltözz. A többit a kocsiban, vagy máshol. – az ajtóhoz ment, és mielőtt kilépett volna a szobából visszaszólt. –Haladj!!
Rendben. Tehát haladjak. Csak épp...ezek után, hogy? Valami ünnepség, ahová én is hivatalos vagyok, legalábbis Alice szavai szerint, de én erről persze semmit nem tudok. És milyen rossz állapot? Honnan veszi Edward, hogy bármi rosszat is tennék...főleg ő érte. Na persze bármit megtennék érte, vagyis...már lehet hogy nem. Ő feleségül veszi Tanyát, és nekem meg ki van adva az utam. Mármint nem a házból...hanem a szívéből. Eddig olyan boldog voltam, hogy szeret az az ember, akiért én majd megveszek, most meg idejött, vagyis Edward magával hozta a ’Bellától távol tartsam magam’ útjáról, és tönkre vágott mindent. És még nem boszorkány....! Dehogynem. Egy számító, utálatos, beképzelt, egoista -és még illethetném ilyen szépséges jelzőkkel ezt a nőszemélyt- boszorkány, aki a párokat szedi szét szabadidejében. És ha valaki be szeretne neki húzni egyet, előszedi a vámpír ösztöneit, és elugrik az ököl elől. Aztán meg kineveti a szegény sebesült halandót. Húú, de meg bírnám folytani egy kanál vízben... –a kanálban egy leheletnyi víz, aztán kinyitni a boszika szájacskáját, beleönteni a vizet –de óvatosan, egy csepp se menjen mellé (gazdasági válság van, meg minden, drágul a víz ára is)- aztán amikor lenyelte a fincsi folyadékot egy hirtelen mozdulattal lenyomni a torkán a kanalat. És láss csodát, meg is fulladt...egy kanál vízbe.
Na jó, elég ebből. Azzal, hogy a meggyilkolásán töröm a fejem, nem jutok előbbre. –gondoltam. Beszaladtam a fürdőbe, gyorsan lezuhanyoztam, fogat mostam, majd egy nem túl feltűnő, de mégsem hétköznapi ruhadarabot választottam erre a csodásan kezdődő napra, és lementem az alsó szintre. Esme valóban várt...kajával, és tényleg volt nála gyógyszer is.
-Szia Bella. Csináltam szendvicseket. Remélem ízlik majd. De ne haragudj...el kell mennem a kórházba, de ugye megtennéd, hogy ha végeztél a tányért beleteszed a mosogatóba, ezt a gyógyszert...-inkább vitaminnak nevezném- beveszed? Carlisle kérése. Rendben van? –kérdezte.
-Persze, ez a legkevesebb, amit megtehetek. De nekem is kell mondanom valamit. Ma nem tudok veletek ebédelni...más programom van. Ugye nem haragszol?
- Persze, hogy nem. Ma amúgy is csak Emett, Tanya és Edward fog elmenni ebédidőben...öö..ebédelni. –mosolygott. – Edward szólt már neked a nagy hírről?
- Ja. Nem. De sejtem. Ő és...
- Igen. Hát nem csodás?! Úgy örülök neki. Remélem te is. De elég. Mennem kell. Szia Bella, és köszönöm. –mondta, majd kirohant az ajtón.
Aha...tehát már biztos. Edward és Tanya összeházasodik. Ez a nagy hír, amit Edward nem szeretne úgy közölni, hogy én nem vagyok a közelben. És azért szeretne egyben látni, hogy ő törje szét a szívem szilánkjait is. Hát nem aranyos? Gondol rám, egyem meg.
-Alice, induljunk már. –szólaltam meg.
- Okéé. Itt is vagyok. De előbb edd meg a kaját és a gyógyszeredet. –mosolygott.
- Minek enném meg azt? A testvéred úgy is azt akarja, hogy a pornál is kisebb szemcséjű anyag maradjon belőlem, akkor meg semmi értelme rám költeni a pénzt, és a gyógyszert. Van más ember, aki ettől meggyógyulhat.
-Miről beszélsz? –kérdezte, és értetlen fejet vágott.
- Az ünnepségről. De tudod mit, nem érdekel. Rendben, ezt az egy szemet még elpocsékolhatjátok. A szendvicsből is eszem. Aztán meg indulni kéne, mert Oli...szóval mert várnak. –mondtam.
- Rendben. De azt hiszem, te nem tudsz erről az ünnepségről semmit sem. – míg ő beszélt, én haraptam egyet az ételből, és bevettem a gyógyszert.
-Induljunk. –szólaltam meg. Karon ragadtam, és az autójához vezettem. Ő szó nélkül beült a volán mögé –na igen, ilyet sem sokszor látni-, és a gázba taposott. Hamar odaértünk az iskolához.
- Gondolom, nem szeretnél bejönni...a kezed, áh még nagyon rossz állapotban van. –mosolygott.
- Ö..szívesen bemennék, de tudod, nekem találkozóm van.
- Ó ja igen. ezt még meg kell beszélnünk. Szóval...mondjad, hallgatlak.
- Alice, kérlek. Értsd meg, hogy nem mondhatom el. Az én fejemből...nem tud olvasni a bátyád, de ha neked elmondom a titkot, mert ez titok, akkor ő is megtudja. És mivel ez titok, nem lenne jó. Sőt..! Ez nem olyan kis dolog...
- Aha. Szóval van benne egy fiú, vagy férfi...mindegy, a lényeg, hogy hímnemű. Ugye?-kérdezte.
- Igen, de nem ő a „főszereplő”. És ez most nem olyan sztori, mint az Esőmanes volt, hanem csak egy szívességet teszek. És semmi szerelemi kapcsolat. –mentegetőztem.
-Igen, legalábbis még nincs szerelmi kapcsolat.
- Miért mondod ezt? Ha azt mondom nincs, akkor nincs és nem is lesz.
- Ugyan már. Amióta volt ez a „saját kis életemet élem” kiruccanásod, nem vagy önmagad. Edwardot leverseled, Tanyának a halálát tervezed, és előttem is titkolózol, ezenkívül többször mosolyogsz, mint eddigi életed során...szóval, itt van valami hímnemű.. aki nem Edward. Mert ha ő lenne, akkor ti ketten esetleg újra egy pár lennétek...
- Alice. Magadnál vagy?! Edward be akarja jelenteni, hogy feleségül veszi Tanyát. Szép, hogy nem ő az a hímnemű.
- Edward nem akarja feleségül venni Tanyát. Az ünnepség, ami ma lesz..legalábbis azt hiszem, hogy ma lesz, az egyáltalán nem erről fog szólni, hanem...egészen másról. Szóval ezt a baromságot verd ki a fejedből. És legalább a barátod nevét mondd el. –kérlelt.
- Értsd már meg, hogy nem a barátom, hanem...csak egy...áruházi ismerős. Akinek segítségre van szüksége, és mivel nekem nem volt kedvem Tanya bárgyú mosolyát nézni, ahogyan a kedves bátyád a derekát fogja, és kísérgeti mindenhová, úgy döntöttem, hogy elvállalom. Amúgy az ismerősömet, úgy hívják, hogy Tennes, e-vel. –mondtam, kissé mérgesen.
- Szóval Tennes, e-vel. Értem. És jól néz ki? És korban hol tart? Jobb mint Edward? –faggatott.
- Hát..végül is nem csúnya, és kb. huszonakárhány éves, vagy ha esetleg a harmincon is túl van már..hát elég jól karbantartott. Sajnos nem hasonlítottam össze Edwarddal. –mondtam. Legalábbis még. De ez szuper ötlet.- De mennem kell. Tudod, az ebéd, és még előtte el szeretnék menni a városba, megnézek néhány kirakatot és ha megtetszik valami ruha azt meg is veszem ez esti ünnepségre. Apropó. Vendégeket hívhatok? Csak mert hallottam, ahogyan Tanya megkérdezte Edwardot, hogy ő hívhat e, és a bátyád azt mondta, természetesen. Szóval...én is hívhatok embereket?
-Ö...szerintem hívhatsz.. De inkább megkérdezem suli után Carlislet. Ő majd megmondja. Mert ugye Tanya gondolom nem embereket akar hívni, hanem vámpírokat...és az ugye mégis csak más. De mivel immár te is a családhoz tartozol, elvileg te is egyenrangú vagy velünk, és akkor te is hívhatsz ismerősöket a buliba. De ne haragudj, mennem kell. te meg nézz magadnak valami szépséges ruhát, amivel Tanyát lemosod a színről! Szia Bella, légy jó! –vigyorgott és beszaladt az iskolába.
xxxx
Felszálltam egy buszra. Úgy döntöttem, a legjobb lesz, ha nézek magamnak valami elfogadható ruhát estére, a nagy...játékra. Legalább úgy haljak meg, hogy a ruha kifogástalan legyen rajtam. (persze ez ízlés dolga) A centrumban szálltam le a buszról. Sokáig csak a kirakatokat néztem:..vagy a ruhák nem tetszettek, vagy pedig az árak voltak túlságosan magasak. Aztán egyszer csak találtam egy kevésbé drága üzletet, és természetesen a kirakatában egy gyönyörű ruhát. Rögtön beleszerettem, és titkon imádkoztam, hogy legyen a méretemben. Térdig -vagy egy kissé a feletti- érő ruha volt. Fekete volt az alapszíne, és piros, vagy inkább bordó díszítés volt az ujjainál.. Szóval bementem a boltba, és fel is próbáltam egy darabot.
’Hála Istennek jó rám.’ –gondoltam. Ezután nem sokat időztem, a kasszához rohantam, és kifizettem. Amikor kiléptem a boltból és az órámra pillantottam eszembe jutott Tennes és Olive néni. ’Már biztosan várnak a Fillóban. Istenem, azt az aranyos nénit megvárattatom, csakhogy a ruha tökéletes legyen halálom napján. Vicces ez az egész.’
Fogtam egy taxit, és megmondtam a sofőrnek, hogy lépjen a gázba és vigyen a Fillóba. Körülbelül tíz percig tartott az út. Miután kifizettem a sofőrnek az útiköltséget, berohantam a bevásárlóközpontba. Tömérdek ember volt ott, de valahogyan mégis sikerült átverekednem magam a tömegen, és így bejutottam a ’mi kis kávéházunkba’. Még nem voltak ott Olive néniék. Úgy döntöttem, rendelek egy kávét, és elolvasom a mai újságot. Ám ahogyan a kávém megérkezett, feltűntek a színen Tennesék is. A férfi öltönyt viselt, alatta krémszínű ing lehetett.
’ Hogy nem sül meg abba a zakóba? ’ –gondoltam. –’ De milyen jól néz ki...azok a vállak, és azok a szemek, arról a csábító szájáról már ne is beszéljünk. ’
-Hello Drágám. –üdvözölt Tennes.
- Jaj kedvesem, elnézést, hogy megvárakoztattunk, az én hibám. – mosolygott az öreg hölgy.
- Üdvözlöm Önöket. – a kezem a szám elé kaptam...te jó isten, elárultam magam, meg Tennest is. – Úgy értem, Olive nénit. Szia Tennes... –mosolyogtam idétlenül. De nagy pancser vagyok, szent ég. Valószínűleg valami ilyesmire gondolhatott a férfi is, mert furcsán, mérgesen nézett rám. Ő minden erejével azon van, hogy Olive néninek örömöt okozzon, én meg elrontok mindent. Tönkreteszem az öreghölgy álmát..és lehet, hogy Tennesét is.
- Elnézést gyermekeim, de ki kell mennem a mosdóba. Mindjárt jövök. Tennes, addig alkalmad van rendesen üdvözölni Whitneyt. –motyogta a néni, és a mosdó felé vette az irányt. Nem szeretem azokat a pillanatokat, amikor kettesben maradok Tennesel, mert annyira csábító...és félek, hogy olyat teszek, amit később megbánok.
- Tennes, én...szóval nem akartam. –kezdtem.
- Azt ne mondd, hogy véletlen volt. Mert nem, hinném el. –morogta.
- Jó, hát akkor nem mondom. De akkor is véletlen volt. –hadartam el.
- Hogy a csudába lett volna véletlen Whitney? Amikor már tegeződünk, most meg hirtelen visszatérsz a magázódásra?
- Na nehogy már ezen húzd fel magad. Nem tudom mi a fenéért vagy megsértődve, hisz Olive néni szemmel láthatólag semmit nem vett észre. Ha meg valami bajod van velem, azt mondd meg a szemembe, és ne köríts hozzá ilyen semmiségeket...! Csakhogy legyen okod, megharagudni. Oké?
- Bocsánat. De nem szeretném tönkretenni ezt a munkámat sem. Semmilyen munkát nem szeretek tönkretenni személyes okok miatt. Ezt értsd meg kérlek. Whitney...ne haragudj, de nekem vannak elveim, és...én elvek szerint élek. Nekem órára pontosan sőt..percre pontosan be van osztva minden napom, így ilyen kis apróságokon is képes vagyok magam felhúzni. Sajnálom. –mondta, és végig az arcomat pásztázta, mivel nem tudtam azokba a varázslatos szemeibe belenézni.
- Oké, megértelek, de akkor te is érts meg engem. Nem kell mindig, csak néha. –elhallgattam- És lenne itt még valami...
- Nem tudod tovább vállalni a színészkedést?
- Nem, dehogy. –mosolyogtam- Egy kis pitiáner dologról lenne szó. Legalábbis...szerintem, de azt hiszem, te fel fogod magad húzni rajta. Nem kicsit...nagyon.
- Uh. Rendben...de akkor megkérhetnélek, hogy ne most mondd el, hanem például...ö szóval ma este? Egy vacsora közben? –kérdezte.
- Minden szavamat hallottad? Ideges leszel...és vacsorázni vinnél engem, aki...– megcsörrent a telefonom- pillanat, fel kell vennem. –mondtam, majd kisétáltam a kávézó bejáratához és megnyomtam a kis zöld telefonkagylót a mobilomon.
- Igen? –kezdtem
- Szia Bella, Alice vagyok. Szóval...beszéltem Carlisle-zal. Azt mondta, semmi akadálya annak, hogy meghívj egy, ismétlem egy embert! Arra hivatkozott, hogy te is családtag vagy, és ezáltal egyenrangú vagy velünk. Szóval oké? Egy ember! De csak egy! –mondta.
- Hú Alice, köszönöm. Vagyis majd Calislenak is köszönöm...! Rendben van. Egy ember..okés. Bocs, de most mennem kell. Tudod...a programom. Szia.
-Szia Bella, jó légy! –mondta, és megszakadt a vonal. Ezután én visszamentem Tenneshez. Olive néni még mindig nem volt kinn.
- Tennes..mit szólnál hozzá, ha én hívnálak meg vacsorázni...ma este? A házam..illetve abba a házba, ahol apám halála óta élek. –kérdeztem mosolyogva.
- Egy nő hívja meg a férfit vacsorázni? Ez rám nézve kicsit...
- Na azt ne mondd, hogy megalázó.
- Rendben. Nem mondom. –vigyorgott.
- Na légyszíves. Nem mindegy, hogy hol eszünk?Egy puccos étteremben, egy büfében, vagy éppen az újdonsült családommal, egy eljegyzési buli közepette? Légyszi...
- Oké, oké. Térden csúszni azért még nem kell. És kit jegyeznek el? Ugye...szóval nem téged ugye?
- Nem...természetesen nem. Én, én már sokat csalódtam a férfiakban, és azt hiszem egy ideig nekem még nem kell férj. Meg még az igazit sem találtam meg. Amúgy az a fiú fogja bejelenteni az eljegyzését, akivel nemrég szakítottam. Vagyis, nem is szakítottam...csak elutazott, és már egy lánnyal tért vissza. Aztán volt egy kisebb balesetem, két hétig voltam eszméletlen, és amikor felébredtem, akkori álmaim férfija egy másik nő derekát karolta...azóta nem sokszor beszélek vele. Persze ő váltig állítja, hogy semmi sincs köztük, és én valamit félreértek. Hm...nem hiszem. Szóval visszatérve a kérdésre..nem engem jegyeznek el. –mosolyogtam kelletlenül.
-Óh. Mekkora nagy pancser a te volt..legalábbis remélem, hogy csak volt nagy szerelmed. Nem tudja, mit szalasztott el. Szóval...Rendben. Elmegyek erre az eljegyzési buliba...de persze csak akkor, ha nem kell néznem ezt a savanyú képet, amit például most is vágsz. Hidd el, bármelyik férfit elcsábíthatod. Ne rágd magad ezen. De jut eszembe...elmondanád, hogy hol van ez a ház? –kérdezte Tennes.
- Mi lenne, ha itt találkoznánk hatkor? – ajánlottam fel.
- Rendben van. De meg szeretnélek kérni, hogy most mondd el azt a dolgot, amit este szerettél volna...! Nyugi, nem leszek ideges...-ígérte, ám látva arcomon a nemtetszés jelét: - esküszöm!
- Te akartad! Szerintem egy pitiáner dolog, és csak önvédelemből tettem..mert ugye mégsem bízhat meg az ember mindenféle idegenben. Szóval...ne feledd, megesküdtél! –emlékeztettem és egy félős mosolyt erőltettem az arcomra – Hm...najó. Az én nevem nem Whitney, hanem Isabella, de mindenki csak Bellának szólít. –hadartam el, becsukott szemmel.
- Tehát akkor nem leszel Whitney Whitney... helyette Isabella Whitney. Hm...nekem ez is megfelel. –mutatóujjával az állam alá nyúlt, és ezzel a mozdulattal kényszerített, hogy a szemébe nézzek – Megértem, hogy nem bíztál bennem...és ezt a kis hazugságot is. És nagyra értékelem, hogy elmondtad. Azt is tehetted volna, hogy magadban tartod mindaddig, míg az utunk el nem válik. Noha ha ez rajtam múlik nem fog bekövetkezni. Köszönöm Bella. De maradjunk a Whitneynél, ha Olive néni is a közelbe van. –mosolygott biztatóan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése