A buli elkezdődött

Alice elfintorodott. Megértettem, hiszen ha Edward valakit elkezdett piszkálni a maga volt a pokol. Elsősorban azért, mert olyanokat vágott az ember –vagy épp vámpír fejéhez-, melyek borzalmasan sértő dolgok, másrészt...előre tudod, hogy ő fog nyerni, főleg ha egy emberrel áll szemben.

-Visszakapod még te ezeket a dolgokat kedves bátyókám! –kezdte Alice- És szerintem bölcs dolog lenne, ha felöltöznél, mert hát...szerintem nem vagy túl vonzó ruhában sem, nemhogy boxerban.

- Ha nem tetszik, ott az ajtó. Amúgy sem hívott senki sem. –válaszolt.

- Remek. Csak az a baj drágaságom, hogy Belláért jöttem. Tudod, neki ki kell csípnie magát estére, nem jöhet úgy mint te. Borzas haj, kigombolt, gyűrött ing, szakadt farmer. Remélem te sem így szeretnél ezen a napon megjelenni.

- Miért mondod nekem meg, hogy hogyan jelenjek meg? Úgy jelenek meg, ahogy csak akarok, mert ez az én ....-emelte fel a hangját Edward, de én közbeszóltam.

- Héj. Mi ütött belétek? Ti vagytok az a két ember... vagyis testvér, aki elválaszthatatlan? Állítom, hogy Jacob és Rosalie is jobban kedvelik egymást, mint ti most. Gőzöm sincs mi ütött belétek, de ez így elviselhetetlen. Edward, te mostanában olyan vagy mindenkivel, még velem is, mint egy pokróc. Magam sem értem, hogy lehetek veled itt, ilyen öltözékben meg pláne. Alice...te vagy a legjobb, sőt egyetlen barátom, és most nekiesel a legkedvesebb testvérednek? Ez...térjetek már észhez, és ne viselkedjetek gyerekek módjára.... Oké? –kérleltem őket.

Nem jött válasz. A két leszidott vámpír csak állt egymással szemben. Alice szeme villámokat hányt, Edward pedig a foga fehérét mutogatta. Nem értettem mi ütött beléjük. De az a legrosszabb, hogy magamat sem értettem. Itt állok, Edward és Alice előtt az új fehérneműmben, és őket oktatom ki, hogy milyen hülyén viselkednek. Ezelőtt pár perccel, én Edward karjaiba vetem magam, és elfelejtem, hogy Tanyát akarja feleségül venni. Szörnyű ember vagyok. Csapongok ide-oda és nem találom meg a helyem, és én szidok le másokat. –gondoltam. Elkezdtem a ruháim után kutatni. Miután megtaláltam a nadrágomat belebújtam, és a felsőrészem után kutakodtam tovább. Sajnos annak csak a darabjait szedtem fel a földről.

-Pedig ez volt a kedvencem....-szomorúan nyögdécseltem.

- Legközelebb ne vegyél fel kedvenc ruhadarabot. – szólalt meg Edward immár felém fordulva...azt hiszem ügyet sem vetett Alicera.

- Ja. De nem lesz legközelebb. Soha többet! –mondtam

- Mi? –kérdezte. –Már nem szeretsz?

- Edward kérlek, nőj már fel. Nem vagyunk már abban a helyzetben, mint egy évvel ezelőtt. Te elhagytál... az én szívem összetört. Amikor visszajöttél, Tanyát ölelted, és ma meg..feleségül akarod venni. Nem várok örökké rád. Tudod....tudod az én életem véges. Én nem élek...nem élhetek örökké.

- Bella drágám, te valamit nagyon félreértettél. Én nem akarom Tanyát feleségül venni. –mondta.

- Nem?! Akkor mire ez a nagy vigaszság ma este? Mi mást ünnepelhetünk, ha nem az eljegyzést?

- Huhh. Te azt hitted, hogy én és Tanya, hogy mi össze akarunk házasodni? –kuncogott.

- Nagyon vicces. Hidd el, én is mókásnak találom, és este ezen nevettem mindaddig, míg meg nem fájdult a hasam. –fintorodtam el.

- Jó, jó. Neked, lehet hogy nem vicces, de számomra nagyon mókás. A mai ünnepség azért lesz megtartva, mert a Tanya apja Carlisle-al fog üzletet kötni. Igazából nem is üzlet...hanem...egy csere. A Tanya apja kórházi gépeket gyárt, és felajánlotta apámnak, hogy ingyen –még a szállítási költséget sem nekünk kell fizetni- kap egy MRI gépet, cserébe ő „csupán” 5 liter emberi vért kért. Nos..ezt az üzletet ütik nyélbe ma este. Ezért van ez a nagy felhajtás. –mormolta az orra alatt.

- De hiszen, ez...szörnyű. Nektek van egy csomó pénzetek, és ilyen játékokba belementek? Azt az MRI gépet megtudtátok volna vásárolni, meg sem éreztétek volna, hogy egy picivel kevesebb a pénzetek...és ti beleegyeztek egy ilyen cserébe? 5 liter vért adtok azért a vacakért, amit ti...kézpénzből ki tudtatok volna fizetni? Az az 5 liter vér, tudod mennyit számít? És most nem fog egy emberi szervezetbe kerülni, nem fog életet menteni, mert egy ormótlan vámpírcsalád fogja meginni, csak azért, hogy jól érezze magát. – meredtem magam elé, és éreztem, hogy a hangom egyre jobban emelkedik.

- Azért ez nem teljesen így van. Tudod...ez nagyon bonyolult. Az igaz, hogy képesek lettünk volna megvenni azt a gépet, de akkor a kórháznak azt ki kellett volna fizetnie. És sajnos ez a kórház jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy ilyen sok pénzt kidobjon az ablakon. Most, hogy mi ezt ajándékba kapjuk apám fel tudja ajánlani a kórház részére. – magyarázott tovább Edward.

- És ha ti vettétek volna meg...akkor azt a kórház megtudta volna, hogy ezt a gépet bizony Carlisle Cullen a saját pénzén vette meg, és nekünk akarja adni, tehát nekünk ki kell fizetni az MRI-t? Nem tudom érted e, mire szeretnék kilyukadni. Tehát nem feltétlenül kellett volna a kórháznak megtudni, hogy ti azt vettétek, és nem ajándékba kaptátok, és ha nem tudja, akkor nem kellett volna kifizetni neki a gép árát, és még 5 liter vér is megmaradhatott volna.

- Ja persze, mert egy ilyen MRI-t csak úgy el lehet rejteni a nyilvánosság elől. Valaki úgyis rájött volna, és akkor a kórház...szóval az a csőd legalján lenne. Így meg, 100 százalék, hogy nem kell neki fizetni sem most, sem egy év múlva, sőt sohasem! Az az 5 liter vér meg...nem nagy ügy, és ez is nemes célra lesz használva hidd el. Ugyanis Tanya barátnőjét megharapta a szerelme, aki Tanya testvére is egyben...és újszülött vámpír lett. Nagyon jól nevelt lány, de emberi vér nélkül még nem bírja. Ezért kellett az 5 liter vér. – mondta Edward.

- Minő jóságos felajánlás. –húztam el a számat.

- Ha belegondolsz, hogy 5 liter vérért cserébe a kórház egy MRI-t kapott...akkor nagyon is az! Az az 5 liter vér egy emberi életet sem menthetett volna meg, de ez a gép több százat megfog, ha nem többet. De most mennem kell Bella, bocsi. Most, hogy már mindent tudsz, remélem este a legjobb formádat hozod, és kibékülsz Tanyával. Aztán...elmehetnénk vacsorázni is. –szólt Edward.

- Bocs szivi, ez nem fog menni. Azt hittem tudsz róla, de egyik kedves hímnemű ismerősömet meghívtam a buliba. –látva Edward „nemértem” arckifejezését folytattam- Carlisle megengedte, szóval felőlem állhatsz fejen is, nem fog változtatni a dolgon. Most, hogy tudom ezt a nagyon titkos sztorit, legalábbis egy részét, azt hiszem, jól fogok mulatni.. Bár, ha az eljegyzésedet is jelentetted volna be, Tennes mellett nem unatkoznék. Nem tudom mi ütött belém –mutattam magamra-, hogy itt állok egy szál farmerban. De mérget vehetsz rá Edward Cullen, hogy ilyen alkalom többet az életem folyamán nem lesz! –mondtam és ellépkedtem az ajtóig. Alicet karon ragadtam- Gyere kedves barátném. – és kimentünk a szobából.

XXX



Fél hatkor indultam el otthonról. Tennesel abban a kávézóban találkoztunk ma is, mint ahol mindig szoktunk. Fekete öltönyben, és egy krémszínű ingben ült egy asztalnál. A felső két gomb ki volt gombolva az ingen, és a tekintetem akaratlanul is odatévedt.

-Hello Bella drágám. –állt fel az asztaltól és egy puszit nyomott az arcomra.

- Szia Tennes. Hm...nagyon kicsípted magad. –igen...hozzám képest bizonyára. Egy fekete szoknya, és egy ugyancsak fekete hátul fűzős felső volt rajtam. Sajna az új ruhám, nem élte meg ezt az időt. Leöntöttem kávéval, és a folt nem akaródzott kijönni belőle. De Alice szerint ez is tökéletesen állt rajtam.

-Ó..ja igen. Tudod, benn kellett maradnom a munkahelyemen, és így nem volt alkalmam átöltözni. Remélem...nem olyan ijesztő engem öltönyben látni...és azt is, hogy nem vagyok túlöltözve. –mosolygott rám.

- Áh, nem dehogy! Minden oké, és hidd el, csodálatosan nézel ki! – csúszott ki a számon. Valóban csodálatosan nézett ki, de nem hinném..hogy jó ötlet volt ezt az ő tudtára adni.

- Kösz. Te is remekül festesz ebben a csodában. –mosolyogott még mindig. Lehetséges, hogy már a zavarom mulatott olyan jól. –Legjobb lesz ha indulunk, mert ugye nem szeretnénk elkésni.

- Ja...persze! –mondtam és kivezettem az öreg kis kocsimhoz. – Ö...remélem nem baj.... –és a kocsira mutattam.

- Ez a kocsid? –kérdezte rekedt hangon.

- Hát igen, de ha nem szeretnél beleülni...akkor mehetünk busszal is. Tennes ne haragudj.. de nekem ez tökéletesen megfelel, és nem hittem, hogy ez bajt okozhat.. szóval...gyere, menjünk busszal. –nyögdécseltem, miközben megfogtam az egyik kezét és meg próbáltam húzni a másik irányba, a buszmegálló felé.

- Dehogy is Bella! Ez egyszerűen csodálatos. Apámnak fiatalkorában ilyen kocsija volt, és megígérte, hogy ha nagy leszek, és persze jogsim is lesz, majd vezethetem. Nos...amikor nagy lettem és jogsim is lett, akkora ő már nem élt, és mivel autóbalesetet szenvedett a kocsijával, az autó sem maradt meg. Pedig nekem baromira tetszik ez a vén tragacs. Akarom mondani csodaszép járgány. –felkacagott- Szóval én csak arra szerettelek volna megkérni, hogy esetleg én megpróbálhatom e beindítani..?

- Csak beindítani? Tovább nem merészkedsz Tennes? –vigyorodtam én is el. – Persze, beindíthatod, és ha gondolod...haza is vezethetsz. Na? Kell a slusszkulcs?

- Nem félsz, hogy valami baja lesz a kocsinak?

- Tennes. Aki ezt a kocsit nem bírja vezetni...az nem tud egy autót sem. –mondtam, és odaadtam neki a slusszkulcsot.

Hát ...tévedtem. Ezt a kocsit Tennes nem bírta vezetni. Minden percem lefulladt, vagy épp nem tudott váltani, vagy a fék nem működött jól. Arra a következtetésre jutottam tehát, hogy ezt a vén csotrogányt nekem találták ki, és senki másnak nem engedelmeskedik. Hat előtt 5 perccel állította le a motort a férfi az udvaron.

-Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz megnevelni az öregfiút. – morgott Tennes.

- Megnevelni? Áh..tehát sikerült. Hm, én nem úgy láttam, de ha te úgy érzed. – mondtam nevetve és belebokszoltam a vállába.

- Nagyon vicces te kis bestia. De remélem tudod, hogy izgulok...miként fog fogadni a családod.

- Ők... nem az igazi családom, vagyis most már igen...de... tudod...az apám nemrégiben halt meg. És mivel ő volt az utolsó családtagom...a barátaimhoz költöztem. Azaz ide. De azóta...sőt addig is míg élt az öregharcos, a házban lévő emberek voltak a második családom. Mára meg az elsők lettek. De nyugi, nem fognak megenni...még meg harapni se! –mosolyogtam kelletlenül, de közben a szemem megtelt könnyel..és néhány könnycsepp kicsordult a szememből.

- Óh, ne haragudj kincsem. –szólalt meg Tennes, és hüvelykujjával letörölte a cseppeket. –Nem akartam neked fájdalmat okozni....- és a mellkasára húzott. Éreztem a friss illatot, és a meleget ami a testéből áradt. Megpuszilta a fejemet, és egyik keze a hátamat, a másik pedig a hajamat simogatta. Lassanként megnyugodtam...

- Semmi baj Tennes. Jól vagyok...köszönöm. De gyere, menjünk be. Én veled leszek, tehát nem kell ennyire izgulnod. –mosolyogtam könnyes szemmel. A férfi átnyújtott egy zsebkendőt, és én letöröltem a maradék könnyeim. Majd kiszálltunk az autóból, és bementünk a házba. Amikor beléptünk az ajtón mindenki minket nézett...fogalmam sem volt miért.

- Hello...-kezdtem, és megpróbáltam bájosan mosolyogni- Nos...ő Tennes. Tennes, ők itt a család tagjai, legalábbis a többség.

- Üdv. –szólt Tennes.

- Héj, öreg barátom! Te meg hogy kerülsz ide? –hallottam meg Carlisle vidám hangját. – Ma véletlenül nem te vagy az ügyeletes az osztályon?

- Carlisle...de örülök, hogy látlak! –kezdte Tennes, és a két férfi kezet rázott, majd megölelték egymást. – Valóban én lennék, de ez a gyönyörű hölgyemény meghívott egy buliba, és nem tudtam neki nemet mondani. És mivel Jacknek meg van ez a kis malőr a feleségével örömmel elvállalta az ügyeletet. Remélem megfelel ennyi magyarázatnak.

- Persze! Gyere, igyál valamit. –folytatta Carlisle.

- Nem szeretnélek megbántani öregharcos, de ezt a gyönyörű lányt nem szeretném magára hagyni. – és rám kacsintott. Éreztem, amint az arcomba szökik a vér.

- Ugyan, Bella, ugye el leszel egy kicsit a hódolód nélkül? – kérdezte Carlsile.

- Ő nem is a hód....- és megpillantottam Edwardot, miközben Tanyával beszélget. De ő már hamarabb kiszúrt engem, hiszen szemeit rajtam tartotta –Akarom mondani persze...de ugye nem tart sokáig ez az üdvözlős dolog?

- Hát ö...szóval nem hinném. De szeretnék Tennes egy két szót váltani, persze csak ha nem haragszol...- kezdte Carlisle.

- Nem, dehogy...engem nem zavar... –húztam el a számat a nemtetszés szolid jeléül.

- Remek...de bocsánat, nekem előre kell mennem. Tennes, kérlek ha végeztetek gyere be az ebédlőbe. Ott kevesebb a vendég. –mondta Carlisle, majd elment.

- Megnyugtat, hogy hiányozni fogok...ha kis időről is van szó, de tényleg jól esik. –mosolygott le rám Tennes.

- Örülök, hogy örülsz. –biggyesztettem le a számat.

- Ugyan már...nem sajátíthatsz ki. Noha ezt a kisajátítást én szívesen elviselném...de mint látod, mások is érdeklődnek felőlem.. – finoman belecsípett a karomba és még mindig mosolygott.

- Én nem akarlak kisajátítani. Apropó...honnan ismered Carlislet?

- Együtt dolgozunk.

- Mi? Te orvos vagy? Ezt miért nem mondtad sohasem? -faggatóztam.

- Nem emlékszem, hogy valaha is kérdezted volna...de tudod mit?! Mivel egyikünk sem tud a másikról sokat, arra gondoltam, hogy miután visszajövök Carlisletől megbeszélhetjük az ilyen-olyan dolgainkat. Na, mit szólsz?

- Rendben, de légyszi siess...

- Persze főnökasszony. – mondta, magához húzott és egy puszit nyomott a számra. Majd elviharzott.

- Remek...azt hiszem mehetek ismerkedni...- jegyeztem meg hangosan, persze csak magamnak. És elindultam. A tömegen átverekedtem magam, és felmentem a szobámba. Ez is egy módja az ismerkedésnek...önmagunk megismerése a legfontosabb, és persze nem is szerettem volna vámpírkaja lenni...azok a személyek, akik lenn voltak igazán félelmetesen mértek végig, néhányuk a kezét is az orra elé kapta. Nem valami kellemes érzés, ha úgy érzi az ember, hogy nem kívánatos és büdösnek tartják. Jelen esetben túl illatosnak. Miután bezártam magam mögött a szobám ajtaját a könyvespolchoz mentem, és leemeltem róla egy vaskos könyvet. Majd az ágyra ültem, és elkezdtem olvasni. Az ötödik oldalnál tartottam, amikor valaki kopogtatott.

- Igen? –kezdtem.

- Hello Bells, drágám. – Edward volt az.

- Mit szeretnél?

- Jól néz ki a barátod.

- Tudom Edward, nekem is nagyon tetszik. Tennes a neve. És orvos...- morogtam.

- Ja...szuper. Szóval azt szerettem volna megtudni, hogy ti ketten, együtt vagytok?

- Hallod, nagyon bátor vagy. Azt hiszem, ezt a kérdést nem kellett volna ilyen nyíltan feltenni, és persze nem is illik.

- Bella! Nem érdekel, hogy mi illik, és mi nem. Szeretlek és most ez a suhanc közénk akar állni! – emelte fel a hangját.

- Egy: lentebb a volument. Kettő: mint mondtam Tennes a neve. Három: nem ő állt közénk. Négy: megmondtam már, hogy nem fogok rád várni. Te elhagytál..amikor visszajöttél utálatot mutattál felém, néha beköpöd, hogy mennyire szeretsz, néha meg az ellenkezőjét mutatod. Edward, nem kell már megjátszanod magad. Én csak egy pisis emberkölyök vagyok. Soha nem lehetek olyan szép, olyan jó mint egy vámpír. Sajnálom, de én csak Bella vagyok. – mondtam.

- Te egy hülye vagy. Itt csúszok már lassan a lábaid előtt, és te meg tojsz rám. Köszönöm, jól esik. Miért nem hiszed el, hogy szeretlek?

- Ha figyeltél volna az előbb, akkor már tudnád a választ. Most pedig, ne haragudj, de mennem kell. –mondtam és leszaladtam a lépcsőn. Természetesen Edward a hátam mögött, és a lépcső alján megfogta a kezemet és visszarántott magához.

- Ide figyelj Bella. Nekem csak te kellesz. Nem érdekel más lány, nő, vagy nevezd őket akárhogyan. De...kérlek, próbáljuk meg újra. Hidd el, nem fogok többet hibázni. Szeretlek.

- Engedj el. Hallod?! Fáj, az isten áldjon meg. –lenéztem a kezemre, és éreztem, ahogyan Edward enyhít s fogáson. – Mennem kell Edward. Tennes vár.

- Istenem...miért nem értesz meg? –faggatott.

- Értelek Edward. Ha valóban úgy érzel, ahogyan most elém ezeket a dolgokat felvázolod, akkor olyan cipőben jársz, mint én, amikor nem voltál itt mellettem. Ugye milyen rossz, kínzó érzés? És ugye milyen fájdalmas, hogy bármit csinálsz, hidegen hagy?! – kérdeztem. – Azt hiszem...nehéz dolgod lesz. Ha azt szeretnéd, hogy újra bízzak benned, akkor keményen meg fogsz izzadni. Ugyanis nem tudok hinni neked....még egy kicsit sem. És Tennes is itt van. Meg kell mondjam, nem néz ki rosszul, és ő sohasem támadna hátba. Ezenkívül tökéletesen megértjük egymást...kellemes partner. És meglehet, hogy már több van köztünk barátságnál....nem tudom. És éppen minket néz...szóval kérlek, engedj el!

- Rendben van Bella. De kérlek, gondolkozz el kettőnkön. Tennes csak egy kellemes partner, én pedig a szerelmed. – mondta Edward, és elengedte a csuklómat.

- Talán csak voltál. Jelenleg nem vagy a szerelmem... – fejeztem be a beszélgetést. A tömegben megpillantottam Tennest, és elindultam felé.