Az új lakó

-Rosalie! Kivéve ha mi?? – kérdeztem újra, de ő nem válaszolt. – Mondd már meg!

- Bells, szerintem...szerintem indulnotok kéne. – érintette meg a karom Jake. – Apu bármikor szagot foghat, és mint mondtam...nekem is dolgom van.

- Elegem van abból, hogy itt mindenki tud mindenről, kivéve engem. Elegem van abból, hogy mindent eltitkoltok előlem. Mert ugye azt is tudtátok, ti...jó barátok, hogy Charlie nem az igazi apám, és hogy az eddigi életem csak hazugság; és most is tudjátok a ’kivéve ha mi?’ kérdésre a választ. De most az egyszer, mondjátok el nekem is. Szóval? –néztem rájuk. Alice sunyított, Rosalie tekintete még mindig rajtam nyugodott, de szája egy keskeny kis vonallá szűkült, Jake pedig próbált nyugtatni. ’Gondolj a gyerekre’ címszóval..! Így álltunk pár percekig. Aztán egyszer csak elsötétült az ég, a közeli bokrokról varjak szálltak fel –legalábbis ahhoz hasonlítottak- és már-már szélvihar kerekedett.

- Én megmondtam, hogy jobb lesz ha indultok! De nektek lehet beszélni! Áh...én hülye, idióta... – kezdte Jacob, de mivel mondandója közben a kocsink felé igyekezett a többi szavát elfújta a szél. Nagyon féltem. Vámpír voltam, erősebb mint bárki más, de mégis úgy éreztem magam, mint egy porszem, akit épp el akarnak törölni az útról.

- Most...most mi lesz? –kérdeztem Alice-tól, aki a távolba meredt.

- Befelé a kocsiba! – kiállott Rosalie, mivel Alice nem válaszolt. – Igyekezz már, Bella Swan! Ugye nem akarsz krumplipüré lenni?! Nahát akkor! Ülj be a hátsó ülésre és kösd be magad azzal a fránya biztonsági övvel!

- Igaza van Rosalinek. Igyekeznünk kell, mivel Billy és a törzs tagjai már itt vannak a közelbe, egészen pontosan most értek ki a városból. – szállt be a beszélgetésbe Alice is. – Igyekezz már Bella!

- Én nem megyek Jake nélkül! – jelentettem ki.

- Mi az, hogy te nem jössz Jake nélkül?! –förmedt rám a szőke ciklon. Ám mivel nem válaszoltam, csak még idegesebb lett, és már ordibálva folytatta. – Egyáltalán ki kérdezett? Azt mondtam, hogy ülj be a kocsiba, most!

- Mi van szőkeség, elgurult a gyógyszered? – tért vissza Jacob is.

- Fogd be a szád, te mocskos....

- Elég legyen, ti ketten! – vetett véget a veszekedésnek Alice. – Jacob, én felajánlok neked egy lehetőséget. Most kell döntened, és iszonyú gyorsan. Mivel Billy a törzsből ki fog tagadni –ez tény, mind a ketten tudjuk-, én úgy gondoltam, hogy eljöhetnél velünk Los Angelesbe. Tudom, hogy ide köt minden, de így is- úgy is el kell menned innen, és akkor miért ne mehetnél el a barátokkal?!

- Azért, mert én farkas vagyok, ti pedig...vámpírok. –felelt a fiú.

- De most is tök jól megvagyunk! Légyszi Jake, olyan jó lenne, ha velünk élnél! Olyan lenne, mint kiskorunkban.. – kérleltem.

- Na? Jössz, vagy...inkább magadban kóborolsz majd? –tette fel újra a kérdést Alice.

- Nem lehet, sajnálom. Majd apu elintézi a sorsom, és ha már nem lesz bennem egy gramm farkas gén sem, meglátogatlak titeket.

- Hogy érted azt, hogy nem lesz benned egy gramm Farkas gén sem? –meredtem rá.

- Mennünk kell. – húzott a kocsi felé Rosalie, de én belekapaszkodtam Jake karjába, és eszemben sem volt elengedi azt.

- Nem megyek Jacob nélkül, már megmondtam!

- Bella, ne csináld! Bajod eshet! – simogatta meg a karomat Jake.

- Jacob! Ülj be a kocsiba! – utasította a fiút Alice. Ő és Rosalie megragadták a karjaimat és a jármű felé húztak, én pedig a barátomat ráncigáltam magammal. Szegény fiúnak nem volt más választása: velünk kellett jönni Los Angelesbe. Velünk, vámpírokkal.

***

Pár óra múlva megérkeztünk szeretett otthonukba. Jacob alig szólt az úton, valószínűleg bántotta a dolog: az apjától el sem búcsúzott, ezenkívül még nem is a fajtájával fog egy házban élni. Élni? Féltem, hogy el fog menni, hogy hiába húztam magammal ebbe a napos városba -ahol mi csak kenceficékkel a bőrünkön léphetünk ki az utcára-, nem fogja jól érezni magát, és elmenekül tőlünk, tőlem.

Miután átléptük a ház küszöbét, kérdőn néztem Jacobra. Ő szomorúan pillantott vissza rám, így bűntudat ébredt bennem. Miattam, csak miattam jött ide; ő nem akart itt lenni. Megfogtam a kezét, és felvezettem a vendégszobába.

-Jacob...-kezdtem, de a könnyeim nem engedték, hogy folytassam.

- Ugyan Bella, ne sírj. Nagyon szép ez a ház, majdnem olyan gyönyörű mint te...ne csúnyítsd el magad a könnyekkel. Csak a gyenge emberek sírnak, ők is miért?! Én még nem jöttem rá... – ujjával letörölte a könnycseppjeimet, és megölelt.

- Az a baj, Jake..hogy olyan nagy a bűntudatom.

- Bűntudat? Miért, Bells?

- Ugyan már, tudom, hogy tudod.

- Az itt bibi, hogy rosszul tudod, hogy én tudom, amit te tudsz. Mivel te nem tudod, hogy én tudom, hogy te....

- ....elég! – elnevette magát, és nekem is mosolyognom kellett. Olyan régen hallottam már igazából nevetni, pedig olyankor igazán jól nézett ki. – Akkor elmondom, hogy én mire gondolok.

- Hallgatlak. –leült az ágyra.

- Szóval én azt hiszem, inkább tudom, hogy te nem akarsz itt lenni, és csak miattam jöttél el. Így van?

- Háát.. mindig is szerettem volna látni Los Angelest, de nem így. Nem is búcsúztam el sem aputól, sem Lorától, sem a barátaimtól. Persze jó itt lenni, főleg veled...de egy vámpírokkal teli házban, nem valami farkas álom. – nevetett fel kínosan. Nekem pedig egyből az tűnt fel, hogy említett egy Lora nevet, akit külön kiemelt a barátai közül. ’Lehet, hogy Jacobnak barátnője van? ’- kérdeztem magamtól. Nem tudom, miért érdekelt különösebben, de tisztán akartam látni.

- Lora? Ő a barátnőd?

- Háát...apu azt mondta, tökéletesen megfelel nekem. Persze én nem vagyok belé szerelmes, ahogy látom ő sincs túlságosan elragadtatva tőlem, de a szülők akarata, az a szülők akarata, és a gyerekek nem mondhatnak csak úgy ellent neki. Így Lora és én, mint haverok vagyunk együtt. A nagy Ő még várat magára...

- Óh.. – csak ennyi tellett tőlem. Aztán meghallottam Edward hangját. Összerezzentem. Vajon mit fog szólni ahhoz, ha meglátja Jacobot, és ahhoz, hogy itt fog élni?! Éreztem, hogy szép dolog lesz vele közölni ezt a nagy hírt. – Ha megbocsájtasz, nekem most mennem kéne...Edward, mint hallod megérkezett.

- Menj nyugodtan. Elleszek...

- Oké...akkor később találkozunk! – és már száguldottam is lefelé a lépcsőn. Edward az ajtóban állt, és igencsak mérges volt.

- Mi ez a szag?? – förmedt rám.

- Neked is szia. Amúgy...itt van Jake, lehet ezért érzed ezt a... szagot. – mondtam.

- Aha. És minek van ő itt, a házamban?!

- Nos, először is ez nem a te házad. Másodszor pedig azért van itt mert a barátom, és megmentette az életemet, és a gyermekünk életét is, és ennyivel tartozok neki, hogy megengedem...hogy itt éljen.

- Hogy micsoda? Hogy itt éljen egy farkas, velünk vámpírokkal? Te eszednél vagy Bella??

- Igen. De amint látom...te nagyon nem!

- Hát ez kész...! Billy egy elvetemült gazember, jobban mondva gazfarkas lett! Bármikor, ismétlem bármikor idejöhet, hogy a fiából kiszedje az utolsó farkas gént is, hogy ő erősebb legyen. Bár így megöli Jacobot, de meg fogja tenni, nyakamat rá! Te meg, mint egy tudatlan csitri idehozod ezt a nagy megmentődet a nyakunkra, amikor Billy rád vadászik, és a fia csak egy akadály, akin persze simán átgyalogol. Úh...most aztán szépen megcsináltad.

- Nem kell rám veszekedni, amiért megpróbálok segíteni egy bajba jutott barátom, főleg úgy, hogy szerencsétlen miattam került szembe az apjával. Arról pedig igazán nem tehetek, hogy soha semmi fontosat nem mondotok el nekem, csak titkolóztok, és így nem tudtam róla, hogy ki akarja nyírni a tulajdon fiát. Mert ha tudtam volna, akkor ott, Forksba megölöm! És tudod mit..nincs kedvem veled veszekedni.. szóval ha megbocsátasz, én inkább kimegyek a kertbe. – és ekkor megint belém hasított a fájdalom. A földre rogytam,mint mindig, amikor ez az érzés jelentkezett. – Edward, a gyógyszerek.... fent vannak.. az éjjeli szekrényen...kérlek... – pár perc múlva Edward kezében a gyógyszerekkel térdelt mellettem.

- Semmi baj! Semmi baj nem lesz! – simogatta a karom, a hátam, és várta, hogy jobban legyek. – Alice! – kiáltotta el magát.

- Alice nincs itthon, hisz te magad küldted el vásárolni... –méltatlankodott Rosalie. Szemmel láthatólag nem zavarta, hogy a földön fekszem, és a fájdalomtól rángatózik a testem. – De szerencsére itt vagyok én. Miben segíthetek?

- Hívd föl Carlisle-t, és mondd meg neki, hogy valami nem stimmel a gyerekkel, vagy Bellával... én nem tudom, de azonnal jöjjön ide! – parancsolt Edward. Rosalie nem ellenkezett, a telefonhoz rohant és felhívta a nevelőapját. Elmondta neki Edward üzenetét, és letette a kagylót.

- Azt mondta vidd vissza Forksba, mert nem tud állandóan szaladgálni Forks és Los Angeles között. Megértem... –jegyezte meg alig hallhatóan.

- Te csak ne érts meg semmit sem! Hmm...szép. Vigyem vissza Bellát oda, ahol vadásznak rá? Pont oda?? Lehetetlen. Rosalie, gyere ide, és fogd a fejét az öledbe, én pedig elugrom Jasperért. HA egy rossz szót meghallok...repülsz!

- Miért vagy ilyen ellenséges Edward? Én bármit megtennék érted, az pedig, hogy nem szimpatikus ez a .... se nem vámpír se nem ember arról nem tehetek. – mosolygott gúnyosan Rose.

- Fogd be, és tedd meg ezt értem! – és Edward kirohant az ajtón.

- Na szép! Itt maradtam ezzel a.. Jacob! Drága Jacob, kérlek gyere ide!

- Drága Jacob, mi Rosalie?! –horkant fel a fiú. – Mit akarsz te kedves kis bűzös virág?

- Azt, hogy gyere ide, és vedd kezeid közé a barátnődet, mert nekem el kell mennem a fodrászhoz. Sajnos pont most van időpontom, és nem halaszthatom el, mert... – magyarázkodott Rosalie.

- Tudom.. mert egy nagyon jó fodrászhoz mész, és sok idő, míg felkerülsz a várakozási listára. Ugye így van?! – nézett Jacob gúnyosan Rolsalie-re.

- Nagyjából. Viszont hálás lennék érte, ha azt mondanád a bátyámnak –ha hazaér-, hogy én vigyáztam a kedvesére, és pont akkor mentem el itthonról, amikor ők megérkezetek. Ugye megteszed ezt nekem?!

- Nem. – szögezte le Jake.

- De...

- Menj már, hisz időpontod van a fodrásznál! – mondta a fiú. Rosalie felhúzott orral hagyta el a házat. Jacob pedig hozzákezdett a babusgatásomhoz. Igazából semmi szükségem nem volt rá...

***

-Hol van Rosalie? – ez volt Edward első kérdése, miután Jasperrel az oldalán belépett a házba. Én addigra már a kanapén ültem, és egy fikarcnyi fájdalmat sem éreztem.

- Épp az előbb ment el. Persze én tanácsoltam neki, mivel már kutya bajom, és feltételeztem, hogy nem fogsz rá haragudni...ugye nem tévedtem?! – odamentem hozzá, és egy puszit nyomtam az arcára.

- Azt hittem...azt hittem magadra hagyott, miközben te... – kezdte, de én félbeszakítottam.

- Igen, de nem úgy történt, ahogy azt te hitted. Most ment el a fodrászhoz...! Amúgy sziasztok!

- És Jacob? Ő még mindig itt van? –kérdezősködött tovább Edward.

- A szagból ítélve... –lépett be a beszélgetésbe Jasper is. – Amúgy Bella, te szoktál még inni vért?

- Persze.

- Máshogy kérdezem: mikor ittál utoljára vért?

- Hát öö...nem akarok hazudni neked. És igen, Jacob még itt van, és még itt is marad... nagyon tetszik neki Los Angeles..

- Ne tereld a szót Bella.. ! Mikor ittál utoljára vért? –hangzott el megint a kérdés.

- Nekem... nekem most mennem kell, bocsi Jasper! Majd máskor beszélünk erről a dologról. Edward, te eljöhetnél velem, ha szeretnél.. .

- Persze...elmehetek veled, de mégis hová? – nézett rám Edward.

- Hát majd meglátod.. – és már húztam is kifelé a szabadba.

***

Felszálltunk az első buszra, ami a városba vitt minket. Edward majdnem minden másodpercben megkérdezte, hogy hová megyünk, és miért. Egyszer sem feleltem. Ugyan mit mondhattam volna neki? Megyünk..és magam sem tudom hová?! Csak el a háztól, az ismerősöktől, mert már nem bírom a nyomást?! Ugyan mi értelme lett volna, ha ezeket elmondom neki? Talán egyből a buszon hagyott volna...manapság nem lehet tudni nála, mikor van épp normális állapotban.
A pályaudvaron szálltunk le a járműről, én pedig azt tanácsoltam látogassuk meg a közeli parkot.. ott nyugodtam lehetne beszélgetni. Edward a száját húzta, de hajthatatlan voltam. Olyan ré voltunk már kettesben...
Amikor odaértünk láttam, hogy tetszik Edwardnak a hely. Alig észrevehető mosolyt fedeztem fel az arcán.

-Ez... csodálatos. – nyögte ki végül, miután leültünk a fűre. –Mióta jársz ide?

- Még csak egyszer voltam itt, de...gyönyörű ez a hely, és úgy éreztem neked is meg kell mutatnom. – egy jó érv: a park miatta rángattam el otthonról.

- És ezért hoztál magaddal, amikor Jasper egy nagyon fontos dologról kérdezett?

- Ne rontsd már el a hangulatot..! Elegem van, hogy mindig azt kérdezitek mikor iszom vért, mennyit..jobban érzem e magam tőle, stb..! Én csak jól akarom magam érezni, de...ahhoz nem kell vért innom.