2009. március 31., kedd

Az idegen

Éreztem, hogy Jacob engem néz. Talán nem kéne becsapnom. Igen…nem kéne megbántanom a legjobb barátom, csak azért, hogy azt higgye a szívem egy pillanatra is, hogy boldog vagyok, mert van aki szeret és ezt a valakit én is ugyanúgy szeretem. Hisz ez nem igaz. Az én szívem darabokra tört…nincs többé.

-Bella, mit szólnál ha a ma este nálunk aludnál? –kérdezte hirtelen Jacob.

Nem vettem róla tudomást, hogy hozzám szólt. Gondolataimba merültem. Hiányzik Edward. Csak őt szeretem. És a legszörnyűbb az, hogy ő azt hiszi, most, hogy elhagyott jót tett velem, de nagyon téved. És nem tudom neki elmondani. Küldjek neki egy levelet? Hogyan? Hisz valószínűleg nem is bejelentett lakos. A mobilját a szobámban hagyta, hisz a minap fel akartam hívni, és a fiókomban szólt meg a kis Samsung. Miért kellett elhagynod Edward? Miért? Mindig csak a miért és Efward járt a fejemben. Nem leszek már sohasem boldog.

- Hé Bells, jól vagy? Megálljunk pihenni? –nyugtalankodott Jacob.

- Nem kell, nincs semmi bajom.

- Rosszul hazudsz. Mi a baj drágám?

Éreztem, hogy a könnyek megint az ismeretlen felé veszik az irányt. Nem tudtam megszólalni.

- Edward ugye?! –Jacob a kormányt olyan erősen kezdte szorítani, hogy az ujjai kifehéredtek –Én megmondtam neki, hogy ezzel csak ártani fog neked, de az a ….

- Te tudtad? Te tudtad, hogy mire készül, és nem mondtad nekem el? –kikapcsoltam a biztonsági övemet, és a barátom felé fordultam. – Hogy tehetted ezt? Hiszen te tudtad igazán mit jelent nekem! Hogy voltál képes becsapni??

Nem szólalt meg. Próbált a vezetésre koncentrálni. Tudta, hogy ha leáll velem vitázni, akkor egy mély árokban fogunk kikötni.

- Hozzád beszélek! Válaszolj már! Hallod Jacob?! – ordibáltam a kocsiba.

- Nem szeretném, ha az egyik árokba kötnénk ki, szóval legyél csendben, aztán ha hazaértünk megbeszéljük! –nyugtatott.

- Állj meg! – Láthatóan elengedte a füle mellett a felszólításomat- Most! Húzódj félre, és állítsd meg a kocsit!

- Rendben Bella, te akartad! –félrehúzódott a kocsival. Amikor megállt elengedte a kormányt, egyik kezével a derekamat karolta át és közben magához húzott, míg a másikkal megfogta a nyakam, és megcsókolt. Azonban nem felejtettem. Ellöktem magamtól.

- Ide figyelj Jacob! Velem nem szórakozol többet te sem, és semelyik hímnemű társad sem! Megértetted?! Fel tudod fogni mit tettél? Összetörted a szívemet! –ordibáltam.

- Még hogy én törtem össze? Én hagytalak el? Nem! Én csak nem szegtem meg az ígéretemet! –szólt.

- Kinek tettél te ígéretet, és micsodát?

- Edwardnak ígértem meg azt, hogy nem mondom el neked a titkát. Azt mondta, így lesz neked a legjobb. És bevallom, örülök neki, hogy elhúzott Forksból. Utálom! És te meg szeretted. Elrabolt tőlem! Tudod mennyire gyűlöltem, amikor együtt láttalak titeket? – már ő is ordibált.

A két szemébe néztem, de csak haragot, indulatot láttam. Örül neki, hogy nincs velem? Örül neki, hogy összetörte a szívem?

- Te nem is voltál sohasem a barátom. Csak kihasználtál…- mondtam immár lassan és épphogy hallhatóan.

- Félreérted!

- Nem, nem hiszem. Azt hiszem az lesz a legjobb ha kiszállok. A kocsit meg majd elhozza apu, de természetesen kifizetem a munkádat. – kinyitottam az ajtót és kiszálltam az autóból. Időközben odakint szakadt az eső.

- Ne csináld már Bella! Én…én szeretlek téged! Maradj itt légy szíves. Hiszem, hogy meg tudjuk beszélni ezt a dolgot! –kérlelt.

- Szia Jacob. Azt hiszem, az a legjobb ha hazamész! Nem kell tovább játszanod magad!

- És elmondanád, hogy te hogy a csudába jutsz haza? –mosolygott a kisfiús mosolyával.

- Szerencsére alig kell gyalogolni. Még nem jutottunk olyan messzire. –jelentettem ki.

- Ha neked 9 kilométer semmi, akkor áldásom rá. Isten veled Bella.- azzal becsukta az ajtót, és elhajtott.

Szép. Egy baráttal kevesebb. De nem kellett volna minden felelőséget Jacob nyakába varrni. Noha ha ezt nem teszem meg, talán sohasem tudom meg, hogy mit is gondol Edwardról, és erről a szörnyű helyzetről. De most szakad az eső, és ahogy Jacob mondta 9 km-t kell gyalogolnom. Jó, ha hazaérek 6 órára. Alice segítségére nem számíthatok, hiszen ő nem látja a sorsom.

- Edward?! Hallasz?! Szeretlek!! –kiáltottam, ahogy a torkomon kifért az ég felé. Vártam a választ, de nem jött. Zokogásban törtem ki, és leroskadtam az útra. Már úgyis el voltam ázva, nem számított. Milyen lenne itt meghalni? A semmi közepén…ahol még a madár se jár? Miért nincs velem Edward? Miért hagyott egyedül?

- Miért??? –kiáltottam ismét. Ám erre a kérdésemre választ kaptam.

- Azért, mert esik az eső, és mert hideg van. Na meg persze ilyen gyönyörű lányt itt hagyni magában az erdőben, nem lenne szép dolog. – mondta barátságosan egy kedves hang. Kísértetiesen hasonlított az Edwardéra.

- Edward? Te vagy az? –kérdeztem hitetlenkedve.

- Öh..igen, így hívnak, de nem hiszem, hogy ismerjük egymást, ezért biztosan nem rám számítottál. –nevetett a fiú. – De ezt folytassuk a kocsiban. Gyere..- és felsegített a fölről. Kezét a derekam köré fonta és az autójához vezetett. Beültetett az anyósülésre, ő pedig pillanatokon belül a másik oldalon termett.

- Nos, elárulod a neved? –kérdezte egy kisfiús mosoly kíséretében.

A hangja, mint az Edwardé. A szeme is ugyanolyan szép aranybarna, és a szája…istenem a szája de gyönyörű. És a bőre, napsütötte. Talán csak ebben tért el Edward gyönyörű külsejétől.

- Hahó, jól vagy? –kérdezte az idegen.

- Persze. Szóval, izé…mit kérdeztél? – kérdeztem meg. Éreztem ahogy az arcomba szökik a vér.
A fiú csak mosolygott.

- Azt kérdeztem, hogy mi a neved?

- Ja, persze. A nevem Isabella. De minden barátom Bellának szólít.

- És, én lehetek a barátod? –kérdezte huncut mosollyal. Azonban észrevette, hogy nem tudok mit kinyögni erre a kérdésre, szóval folytatta. – Ezt igennek veszem. Az én nevem Edward. Elmondtam az előbb, de lehet, hogy nem figyeltél, és nem szeretnék illetlen lenni. Szóval…merre laksz?

- Én…én Forksban lakom apuval. – néztem még mindig az arcát.

- Tehát Forksban. Ez csodás mert én is. Ugye te is a forksi gimibe jársz?

- Igen. – a szemem az arcáról lefelé kezdett vándorolni. Beleharaptam az ajkamba. Valószínűleg észrevette, mert egy cuki mosolyt villantott fel. Aztán hirtelen levetette a felsőrészét, és nekem nyújtotta.

- Picit vizes lett, amikor behoztalak, de azért még mindig jobb mint a tied. Vedd fel nyugottan, addig én kimegyek, és bezárom a csomagtartót. -szólt.

- Rendben. De hát… megfázol!

- Ugyan már. Én jobban aggódok érted, mert te…-itt elhallgatott és kiszállt a kocsiból.

Uramisten milyen jól néz ki. De haladj Bella! A csomagtartót csak egy perc bezárni…A csomagtartó be van zárva. Szegény fiú, csak azért fagyoskodik odakinn, hogy én fel bírjam venni az ő felsőrészét. Gyorsan kibújtam az én vizes gönceimből. Amikor belebújtam a pólójába megéreztem a finom parfümillatot. Nem sokáig tudtam azonban élvezni, mert beszállt a kocsiba. Bőrig ázott.

2 megjegyzés:

  1. Mikor elolvastam csak annyit bírtam kinyögni:MÉGGGG!!!!remélem hnap lesz új..cupp

    VálaszTörlés
  2. :) Már írom a következő részt, de nem tudom, mikor lesz olyan állapotban, hogy fel tudjam tölteni az oldalra. ;)

    VálaszTörlés