A bosszú- 6. fejezet

Az éjszaka kellős közepén megcsörrent a mobilom. Másodpercekig csak ültem a kényelmes fotelban, hallgattam a nyugtató csengőhangot és a heves vibrálást. Hirtelen elfogott a félelem. Be kell valljam, ez az érzés nem sokszor kerített hatalmába; bár emberi életemre csak foszlányokban emlékszem, mégis tudom, érzem, hogy soha nem voltam az a félős kislány. A zene egyre gyorsult és hangosabb lett, én pedig akaratlanul is megnyomtam a zöld kis telefonkagylót.

-Igen? –éreztem, hogy megremegett a hangom.

- Kassandra, te vagy az? – egy nyájas női hang szólalt meg. Valamiért ismerősnek tűnt.

- Igen. De te ki a fene vagy, és miért hívsz ilyenkor? –szegeztem neki a kérdéseket.

- Ki a fene? Hát kedves barátnőm ez igazán szíven ütött. Már nem ismered fel a hangom sem, és amikor elmegyek melletted az utcán, köszönésre sem méltatsz. Mit parázol, hogy ilyenkor hívlak? Nem mindegy neked, hisz sohasem alszol.. vagy tévedek Kassandra?

- Na ide figyelj! Akárki is légy, én nem érek rá ilyen gyerekes szórakozásra. Nekem...fontos elintézni valóm van, szóval azt hiszem az lesz a legjobb, ha megszakítjuk ezt a beszélgetést és nem is folytatjuk a közeljövőben.

- Óh. Hát ha így állunk.. igazából nekem mindegy mit csinálsz. Csak arra gondoltam, hogy elmesélem neked, mit írtam a kedves kis levelembe.. de ha ez nem érdekel téged... – a beszélgetőpartnerem itt egy hosszú szünetet hagyott várván, hogy mondandója felkeltette az érdeklődésemet és félbeszakítom. Megtettem.

- Viktória?!! –suttogtam a készülékembe. Amikor kimondtam a nevet éles fájdalom hasított a fejembe. Olyan érzés volt, mint amikor vámpírrá válásom hajnalán Aro egyik embere kitörölte a fejemből az emlékeimet. Igen...határozottan olyan érzés volt.

- Na végre! Gratulálok, aranyom! Igazán okos kis vámpír vagy; meg kell mondjam nem tudom miért választott téged Aro. Még ma sem tudom felfogni, hogy miért nem én kellettem neki. Olyan jól tudtam volna uralkodni a pór nép felett...ah, de nehéz az élet, s nekem nem hullik az ölembe minden, mint egyeseknek.

- Csak nem célozgatsz?

- Én, kedves Kassandra?! Úgy ismersz? Tudod mit, ne is válaszolj.. igazán felesleges, úgy sem érdekelnek üres szavaid. De azt hiszem jobb lesz visszatérni az eredeti témához, nem gondolod?

- Nincs semmilyen közös témánk. Már nincs..

- Sandra. Te voltál a legjobb barátnőm Aro birtokán; álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer hátba támadsz.

-De hisz nem támadtalak hátba sohasem! – ellenkeztem.

- Valóban nem? Nos.. akkor ezt is beszéljük meg. Tudod, amikor a Bella-féle küldetésemmel nem igazán jártam sikerrel, Aro megadta neked azt a lehetőséget, hogy dönts. Nem egyébről, mint a sorsomról.

- Nem kérdezett meg róla, jobb ha ezt most megtudod!

- Sandra, Sandra.. annyira nem érted ezt az egész helyzetet. Aro megkérdezte tőled, szeretnéd e átvenni tőlem a megbízást. Te igent mondtál. S mivel te igent mondtál, rám már nem volt szüksége. Ha azonban te azt mondod, hogy nem..köszönöm Aro, de ezt nem vállalom, akkor én még ma is ott lennék, s talán Aro mellett ülnék az uralkodó székben. Azonban egy dolgot sohase felejts el, kedves barátnőm: te is csupán egy eszköz vagy, te sem kellesz másra, csak arra, hogy megöld Bellát. Ha végeztél a feladatoddal sajnos neked is menekülnöd kell, mert talán téged is megölnének..

- Hogy mondhatsz ilyeneket, Viktória?

- Talán úgy, hogy nekem sokkal több a tapasztatom, mint neked. Talán úgy, hogy sokkal többször estem a padlóra. Talán úgy, hogy sokkal többször toltak ki velem, gázoltak át rajtam...

Azonban most mindennek vége! A kedves kis levelem hidd el célba fog érni, és te pár napon belül már nem leszel élő vámpír..

-Fejezd be a sületlenséget. Igazán nem érdekel miket beszélsz, hisz a fele sem igaz a mondandódnak. –hangom már remegett, hisz tudtam, ez esetben tévedek és valóban előfordulhat, hogy meghalok. Milyen régóta vágytam a halálra, ám most, hogy ilyen közeli tűnt, elrettentem. Féltem a rég nem érzett fájdalomtól és természetesen magától az elmúlástól is. A semmivé válástól. S bár tudtam, mindez valaha be fog következni nem akartam, hogy egy Viktória féle vámpír tegye meg az utolsó lépést az életemben. Nekem kell, hisz rólam van szó. Nem cselekedhet más helyettem.

- Ugyan, kedves Sandra! Mind a ketten nagyon jól tudjuk, hogy igazat mondok. A halál nagyon komoly dolog -főleg a mi számunkra, akik több száz éveket is élünk, jobban mondva élhetnénk...-, soha nem viccelnék vele. Csak búcsúzás miatt hívtalak fel. De túlságosan belefolytunk a részletekbe. Szépséges utolsó napot kedves, egyetlen, utolsó...haldokló barátnőm! – a nő a vonal másik végén egy hosszú, gonosz kacagást hallatott, majd megszakadt a vonal. Igazán félelmetes dolog volt. A vámpírok nem sok esetben félnek, sőt...talán sohasem. Én mégis remegtem, s a fotelba rogytam.

-Meg fogok halni.. – suttogtam magam elé a sötétségbe. Hihetetlennek tűnt, ám pár perc mozdulatlanság után tudatosult bennem: így van, már most haldoklom. Az utolsó napomat hasznosan akartam tölteni. Lerohantam az alsó szintre, és párszor meghúztam a kandallón lévő csengő aprócska madzagját. Tudtam, hogy csengetésemre mindenki a nappaliba fog vándorolni egészem rövid időn belül. Nem tévedtem...ezúttal nem.