A bosszú- 5. fejezet

-Befognád a szádat egy kis időre is, kedvesem? –förmedt rám Aro. Nagyon ideges lehetett, mivel csak akkor szólított kedvesemnek ha valami óriási baj történt és tőlem várta, hogy megoldjam azt.

- Nos.. rendben. Ha úgy kívánod csendben is maradhatok. A dolgon azonban most a csend sem változtat. Hamar találj ki valamit Aro, mert nincs sok időnk. Ha ők elköltöznek Washingtonban, nekünk fel is őt, le is út. Nem tudjuk megakadályozni, hogy megszülessen.. – mondtam mosolyogva. Egyik felem titkon örült, hogy lehet nem tudjuk végrehajtani a már évszázadokkal ránk bízott feladatot, a másik részem azonban már haldokolt.

- Ha jól tévedek Bella még nem terhes. Ugye?

- Még nem. De mint tudjuk, az lesz. A jóslat megmondta. Csak annyiban hibázott a jóslat, hogy...

- Egyet jegyezz meg, Sandra! A jóslat nem tévedett. Bella még nem terhes, ezért még meg tudod őt ölni. Már régen kész lennél ezzel az átkozott munkával, ha nem foglalkoztál volna annyit az idióta testvéreddel! Tudod mit tettél?

- Aro, ha te nem engeded meg, hogy tönkretegyem a testvérem életét, én nem kezdtem volna bele. Egyből kinyírtam volna Bellát. De te igent mondtál, így ne engem hibáztass, kérlek. Inkább azt mondd meg, mit tegyek! –feleltem.

- Menj el velük. –v olt a válasz. Meglepődtem... szó mi szó.

- Jól értettem? Azt kívánod, hogy elmenjek velük Washingtonba?

- Így van.

- De Aro..! Hisz te mondtad, hogy így elbukhatjuk az egészet. Nem kéne elintézni gyorsan a dolgot, és visszavonulót fújni? –kérdeztem.

- Nem. Ha most ölöd meg Bellát, akkor a jóslat nem fog teljesülni. Ha jól tévedek nem Forksban leli a halálát. Márpedig ha most ölöd meg, akkor itt lelné...tudsz követni?

- Nem nehéz.. –mondtam gunyorosan. Aro mindig azt hitte rólam, hogy idióta vagyok. De én mindig rá akartam cáfolni, azonban eddig nem sikerült.

- Akkor ugye nincs is több kérdésed?

- De lenne itt még egy... –feleltem. – Feltehetem? – Aro bólintott, én pedig folytattam. – Mi lesz, ha Bella időközben terhes lesz?

- Nem tudom Sandra. De erre ne is gondoljunk.. hisz ez nem fog bekövetkezni. És most eredj utadra. Holnap hosszú útra mész! Te vagy a legfontosabb eszközöm, pihend hát ki jól magad! – és Aro elhagyta a termet. Egyedül álltam...egyedül a régi házban, azon a helyen, melyről egykor azt hittem, az otthonom. S így kellett szembesülnöm a ténnyel, hogy nem vagyok más, csak egy eszköz....és sohasem leszek több. Aronak sohasem fogok többet jelenteni egy szolgánál. Hiába mondta, én leszek a ház úrnője, tudatosult bennem, hogy sohasem lesz így.

- Meg fogom akadályozni a jóslatot. –jelentettem ki, és gyors léptekkel elhagytam a kastélyt.
***
Furcsa volt, hogy pár órával a történtek előtt még bármit meg tettem volna Aroért, és a régi családomért, most azonban egyetlen mondat miatt a vesztüket kívánom. Sohasem éreztem ilyet...ilyen elvetemült, mégis jó érzést. Egyik felem a bosszúra gondolt, másik felem azonban a Cullenekre. A testvéremre, Bellára, Edwardra, Carlislera...és a többiekre. Hogyan tehetném jóvá, amit ez idáig elkövettem?
***
-Hol van Sandra? –hallottam meg, amikor beléptem a Cullen-házba.

-Itt vagyok. –feleltem. Alice állt velem szemben, és tetőtől talpig végigmért.

- Te hol voltál? –kérdezte. Szeme sötét volt, tele volt tudással. Ha rájött a titkomra, sohasem tehetem jóvá tetteimet és sohasem állhatok bosszút Aron. Mivel nem szóltam, csak bambán néztem rá, rám ordított. – Felelj!

- Én...én gondolkodtam.

- De Carlisle megkért, hogy ne hagyd el a házat. És te persze ennek ellenére elhagytad! Kezdem elhinni, hogy igaza volt Emmettnek.

- Miben?

- Ne nézz rám ilyen boci szemekkel. Tudom, hogy tudod, mire gondolok. De sajnos amíg nincs bizonyíték te itt maradsz a nyakunkon. Ne érts félre Sandra, én nem akarok semmi rosszat neked, de már elegem van abból, hogy amióta itt vagy, ez a család teljesen megváltozott. Most ez az utazás..., Belláék..., Emmett és Rosalie eltűnése. Mintha mindent te terveztél volna el. De persze ez nem igaz, hisz egy újszülött vámpír ilyesmire képtelen....de ki tudja, talán nem is vagy újszülött?!

- Alice kérlek! Honnan szedsz ilyen hülyeségeket?

- Hülyeség? Nem tudom. Mindenesetre abban biztos vagyok, hogy valami nincs rendben körülötted. És kérlek ne várd azt, hogy melléd állok akkor, amikor a családom és az új üdvöskénk között kell választanom. Ezt csak azért mondtam el neked, hogy tudd mihez tartani magad. – mondta Alice. Nem értettem miért változott meg egyik pillanatról a másikra a viselkedése, miért vált ellenségessé. – Most biztos arra gondolsz, miért vagyok ilyen gonosz veled, ugye?

- Hát, szó mi szó... kíváncsi vagyok rá.

- Tudod, kaptam ma egy levelet. Nem volt rajta feladó, még bélyeg sem...talán nem is a postás hozta. Ebbe természetesen teljes mértékig biztos vagyok. Szóval a levélben az állt, hogy te egy gonosz kis bestia vagy, aki tönkre akarja vágni a Culleneket. És még egyéb dolgok, de nem fogom őket az orrodra kötni...még visszavágsz. Nem kérdezem meg mi igaz és mi nem, úgyis letagadod, amit le kell... –nevetett idegesen. – De ne viccelődjünk. Ha meglátlak Bella közelében, neked véged van! És ezt úgy mondom neked, mint vámpír a vámpírnak, és nem úgy mint lány a lánynak. Ugye érted mire gondolok?

- Értem, de hidd el semmi nem igaz...

- Figyelj Sandra. Az előbb megmondtam, hogy nem hiszek neked, hisz azt mondasz amit akarsz, nincs ellened bizonyítékom. De hidd el, lesz! És ha lesz, te mehetsz vissza Arohoz, meg a kedves társaidhoz.

- Alice, hülyeségeket beszélsz.... kérlek ne dönts elhamarkodottan, és ne csinálj olyat, amit később megbánnál. Nem tudsz semmit sem rólam.

- Ez így igaz. Semmit, mégis mindent. – kis szünet után folytatta. - Nos ne haragudj, de mennem kell pakolni, és örülnék neki, ha te is ezt tennéd. – Alice szemei szikrákat szórtak, és dühöngve szaladt fel a lépcsőn. Még sohasem láttam ilyen állapotban őt. Kíváncsi voltam, ki küldte a levelet és miért. Aro csaknem leplezné le saját magát...
De Victoria....